Miksa, Rezső, Edvin2024. október 12., szombat
Kultúra

Miért telepedett le az első ember?

2005.05.10.Admin
National Geographic Magyarország

Régészek generációi keresték már a választ, hogy az emberiség miért hagyott fel nomád-vadászó életmódjával jó 11 ezer éve. Leggyakrabban a földművelés kialakulásával magyarázzák a letelepedést. Egy új elmélet szerint azonban a neolitikum embere azért állapodott meg, mert olyan helyet keresett, amely leginkább megfelelt vallási-rituális szertartásaihoz.

A legfrissebb elképzelések megfogalmazásához egy törökországi ásatás adta a táptalajt. A Konyai-síksághoz közel eső egykori mocsaras vidék közepén ugyanis olyan 9 ezer éves településre bukkantak még az ötvenes évek végén kutatók, ahol a házak alatt rengeteg agyaggal díszített csontváz és koponya volt eltemetve. A catalhoyuk-i ásatások a hatvanas évek közepén félbeszakadtak, mivel James Mellaart-ot, a kutatást irányító brit régészt a török hatóságok azzal vádolták meg, hogy értékes bronzkori leleteket csempészett ki az országból. Mellaart ellen sohasem indult bírósági eljárás, ennek ellenére ásatási engedélyét bevonták, ő magának pedig el kellett hagynia az országot.

Az ásatások újraindulása

Sokáig úgy tűnt, hogy remény sincs az újabb ásatásokra – az általunk ismert egyik első emberi település különleges agyagfiguráinak illetve agyaggal díszített koponyáinak eredetét örök homály fogja fedni. Csakhogy sokak meglepetésére 1993-ban Mellaart egyik tanítványa, az amerikai Stanford Egyetem régésze, Ian Hooder mégiscsak engedélyt kapott a mestere által megkezdett ásatások folytatására.

Jó tíz évvel ezelőtt antropológusok, régészek, geológusok és kémikusok hada lepte el a dél-törökországi Catalhoyuk település környékét. Az újabb ásatások során kiderült: a korábbi elképzeléseknél is több agyagkunyhó maradványát találták meg, melyek alatt emberi csontvázak és koponyák feküdtek. A koponyákat finom, fehéres színű agyaggal vonták be, különféle színezőanyagokkal pedig megfestették. Szintén agyagból orrot készítettek nekik, ahogy a szemgödröt is agyaggal töltötték meg.

Úgy tűnt tehát, hogy az agyag központi szerepet játszhatott a neolitikum emberének életében: különféle rituális agyagfigurák, szobrocskák, agyagba karcolt jelenetek arra engedtek következtetni, hogy őseink számára igen fontos jelentőséggel bírt a spirituális világ. Hooder szerint olyannyira fontossá vált számukra a transzcendens kötődés, hogy életformájukat elsősorban ez a pszichikai változás formálta alapjaiban át. A brit régész azt feltételezi ugyanis, hogy a nomád életmódról a letelepedettre való áttérésnek elsősorban rituális okai voltak.

Szűkülő természeti források és szárazabb éghajlat

Korábban többféle elképzelés volt már a „neolitikus forradalomnak” nevezett jelenség magyarázatára: a fogalom kiötlője, az ausztrál Gordon Chiled az 1920-as években úgy gondolta, hogy a nomád életmód feladása mindenféleképpen a klimatikus viszonyokban bekövetkezett változáshoz köthető. Ahogy szinte mindenki, Chiled is összekötötte a letelepedést a földművelés kialakulásával. A földművelés ugyanakkor azért alakulhatott ki meglátása szerint, mert jó 11 ezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszakot követően az időjárás sokkal szárazabb és melegebb lett. Emiatt azonban az emberek is a folyók és vizek közelébe kényszerültek, nem tudtak már hatalmas, vízben szegényebb területeket bejárni, élelmük megszerzését a vízben viszonylag gazdagabb helyhez kellett kötniük. Elmélete azonban megdőlt, mivel azóta kiderült: az utolsó jégkorszakot követően a klíma nem szárazabb, hanem éppen nedvesebb lett.

Egy másik megfontolás arra alapozta feltevéseit, hogy az emberi nem lassan növekvő aránya éppen ebben az időszakban ért el egy kritikus határt: a természet adta források szűkössé váltak, nem mindenkinek jutott már a zsákmányból, akik pedig kimaradtak a „jóból”, azoknak tovább kellett állniuk. A vadászat szempontjából marginális területeken aztán áttértek a földműves és állattartó életmódra. Csakhogy a legújabb ásatások azt mutatják, hogy az első emberi települések nem a vadakban gazdag területek szélén alakultak ki, hanem a bőséges vadfelhozatallal bíró területek közepén.

Nem a létfenntartás szükséglete az ok

Hooder szerint a korábbi elképzelések azért vezettek tévútra, mert kutatók azt feltételezték, hogy az emberiséget valamilyen materiális, túléléséhez és táplálékszerzéséhez szükséges dolog motiválta a letelepedéskor. A brit kutató szerint azonban egészen máshol kell keresnünk a dolog nyitját. Először is el kell vetni azt a tévképzetet, hogy a letelepedés és a földművelés kialakulása egybeesne. Hooder ezt nemcsak a catahoyuk-i ásatások konklúziójával támasztja alá, hanem egyéb törökországi ásatások eredményével is.

A dél-kelet törökországi Gobelki Tepe település környékén olyan rituális ábrázolásokkal díszített oszlopokat találtak, melyek egyértelműen a letelepedett életmódra utalnak, ugyanakkor a földművelésnek vagy a házi állattenyésztésnek semmi nyoma nem volt. A mai Izrael és Jordánia területén szintúgy vadászó életmódot folytató, ám letelepedett emberek agyagkunyhóinak maradványaira leltek, ami Hooder szerint azt bizonyítja: az emberek előbb letelepdtek és csak jóval később kezdtek el földet művelni. De akkor mi vezethette mégis őket arra, hogy nomád életmódjukat feladják?

Az első település a mocsár közepén

Catalhoyuk egykori települése egy mocsár kellős közepén állt, ahol az első művelhető szántóföld kb. 10 km-re volt. A később földműveléssel is foglalkozó embereknek fáradságos munkával, távoli helyekről kellett a településre hordaniuk a megtermelt növényeket. Miért nem építették agyagból készült viskóikat a termőföld közelébe, egy fás-dombos vidékre? Hooder meglátása szerint az indok egyszerű: a neolitikum embere számára saját élelmezésénél is fontosabb volt, hogy a rituális szertartásokhoz használatos agyag kéznél legyen.

Az a rengeteg agyagfigura, szobrocska és agyagtáblákon található festmény, valamint a koponyák agyagdíszítése, melyek a catalhoyuk-i házak alól került ki, Hooder szerint mind arra utal, hogy a letelepedés szempontjából elsődleges volt a vallási rituáléknál használt agyag közelsége. A brit régész úgy véli: jó 11 ezer évvel ezelőtt nem a klímaváltozás vagy az élelmiszerforrások szűkössé válása vezetett a neolitikus letelepedési forradalomhoz, hanem egy spirituális változás. Az ember különféle rituálék útján kívánta maga alá gyűrni a természet erőit, ehhez azonban ki kellett választania a legmegfelelőbb helyet is, ahol a rituálé elvégezhető volt. Az első letelepedés ezen rituális helyek körül történt meg, hogy aztán később, különféle okokból kifolyólag ezen helyek környékén elkezdjenek földet művelni az emberek.

A képek forrása: Catalhoyuk Research Project

Hozzászólások

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

A Tropicanát egy ünnepség keretében semmisítették meg.

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

A több ezer éves ékszer már megtekinthető.

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket