Az első képregény megjelenése
1890. május 17-én az amerikai „New York World” hetilapban jelent meg a világ első képregénye, ami a napjainkban létező népszerű képregénysorozatok elődjét jelentette. A lap gyér eladási statisztikát mutatott kezdetben, azonban a képregénynek köszönhetően jelentős példányszámban fogyott.
A 20. századi modern gyerekek számára teljesen természetes, hogy az újságárusnál képregények tucatjai közül választhat. Tarzan, Superman, Garfield, Mickey Mouse sokak számára jól ismert képregényfigura, azonban ez nem volt mindig ilyen nyilvánvaló.
1860-ban jelent meg Amerikában a „New York World” hetilap, ami kezdetben egyátalán nem örvendett nagy sikernek. Az újság történetében jelentős áttörést jelentett az 1883-as év, amikor Pulitzer megvásárolta a lapot, majdpedig mintegy hét évvel később szenzációs képes történeteket tettek benne közzé.
1890. május 17-én a hetilapban jelent meg a világ első képregénye, ami a napjainkban létező népszerű képregénysorozatok elődjét jelentette. Kezdetben a képregények lényegesen több szöveget tartalmaztak mint képet. Az újdonság hamarosan hatalmas népszerűségnek örvendett, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az újság havi eladott példányszáma elérte a 300 ezret.
1895-ben a „New York World”-ben már színesnyomású mellékletben jelent meg a képregény. Richard Outcault, a „The Yellow Kid” című képregény vicces kopasz figurája, aki tapsi füleivel, zsákszerű, sáfránysárga öltözékével New York nyomornegyedeiben különböző kalandokat átélve rengeteg amerikai szívébe befészkelte magát.
1929-ben Popeye, 1930-ban Mickey Mouse, 1938-ban Donald kacsa történetei szórakoztatták az amerikai gyermekek tömegét. Európában a képregények csak a második világháború után váltak népszerűvé. Az egyik legkedveltebb európai tollból származó rajzos mese az Asterix és Obelix volt.