Az évszázad aszálya a Pireneusi-félszigeten

Újból látható még Mediano falusi temploma is, amelyet évtizedekkel ezelőtt elborítottak egy tározómedence hullámai: Spanyolországban 60 éve nem volt olyan aszály, mint idén.
Mediano észak-spanyolországi falut a múlt század ötvenes éveiben kiürítették, mert duzzasztógát épült a közelében és a falu kis templomával eltűnt a vízben. Most azonban az „évszázad aszálya” kis híján kiszárította a medencét. A télen a szokásos csapadéknak mindössze egy harmada hullott, egyes vidékeken pedig 2004 május óta egyáltalában nem esett az eső.
Ebben az évszakban tulajdonképpen elegendő mennyiségű víznek kellene lenni a tározómedencékben és a víztartályokban, de most mindenütt a normálisnál alacsonyabb a víz szintje. És még meg sem kezdődött a forró és száraz nyár. A szárazföld belsejét, Aragóniát, vagy Kasztília-La Mancha térségét a gabonatermés teljes kiesésének veszélye fenyegeti. A földek annyira kiszáradtak, hogy alig nő ki a gabona a talajból. Dél-Spanyolországban ezrével haltak ki az olajfák. Fagykárt szenvedtek a rendkívül hideg télben és az aszály csak a kegyelemdöfést adta meg nekik. A Zaragoza melletti Feretében a gazdák normális körülmények között ilyenkor hajtják ki birkáikat a mezőkre. Ott azonban egyetlen szál fű sem nőtt.
„Ennek ellenére kihajtjuk őket, hogy legalább mozogjanak” – mondta José Luis Las Heras, és keserű humorral jegyezte meg: „Ahogy egy kutyát kivisznek a szabad levegőre a városban”. A 42 éves gazda úgy véli, hogy az aszály a falu minden egyes lakosának 12 ezer eurójába fog kerülni, és sok gazda eladja majd a földjét. Az ország észak-keleti részében, Lleida tartományban már két tucat településen elzárták a vízcsapokat. Tartálykocsik szállítják a vizet az ott lakóknak.
A Tarragona melletti Cabra del Camp falu lakosai körmenetben imádkoztak esőért. Hivatalos iratok szerint száz évvel ezelőtt egy ilyen körmenet után hatalmas eső zúdult a falura, ezúttal azonban elmaradt a csapadék. A spanyol kormány megígérte, hogy őszig biztosított a városi lakosság ellátása és nem kerül sor semmilyen korlátozásra. Ugyanakkor azonban kampányt szervez, hogy rábírja a spanyolokat, takarékoskodjanak a vízzel.