Boleyn Anna kivégzése
1536. május 19-én VIII. Henrik Londonban kivégeztette második feleségét, Boleyn Annát. Az asszonyt a négy napon át ülésező bíróság házasságtörés vádjával fővesztésre ítélte.
A Tudor-dinasztiából származó VII. Henrik angol király halála után, 1509-ben fia, VIII. Henrik vette át az ország irányítását. VIII. Henrik neve minden valószínűség szerint nem lenne a hétköznapi emberek körében oly jól ismert, ha a király nem keltett volna akkora feltűnést házasodási és méginkább válási szokásaival. Henrik hatszor házasodott, de egyik feleségével sem bánt éppen lovagiasan.
Volt úgy, hogy hosszabb-rövidebb házasság után elvált, és volt úgy, hogy kivégzéssel szabadult meg a többé már nem kívántos nőtől. Először elhunyt bátyjának özvegyét, Aragóniai Katalint vette nőül, akitől egy lánygyermeke született. A várvavárt fiú utód azonban nem jött a világra, így Henrik a válás mellett döntött. Természetesen Katalin, a pápa és a katolikus hatalmak tiltakoztak, de ezzel az angol uralkodó mitsem törődött, hiszen már kiszemelte az újabb feleséget.
A kitűnő francia nevelésben részesült Boleyn Anna Aragóniai Katalin udvarhölgyeként került az udvarba, ahol Henrik szeme megakadt a csinos hölgyön. Henrik egyébként mielőtt még Anna kezére pályázott volna, az idősebbik Boleyn-lánnyal, Maryvel tartott fenn kapcsolatot. Később Maryt megunva, Anna iránt mutatott élénk érdeklődést.
1533-ben titokban feleségül vette Boleyn Annát, aki már ekkor terhes volt a királytól. A hőn áhított trónörökös helyett azonban újra egy lány született, a későbbi I. Erzsébet. Erzsébet után életképtelen fiút hozott a világra a királyné. A nép körében amúgyis népszerűtlen Anna már koránsem volt a király személyében olyan attraktív, mint korábban, így hamar kegyvesztetté vált. VIII. Henrik legfontosabb célja volt, hogy második feleségétől a lehető leghamarabb megszabaduljon, hiszen már akadt egy újabb feleségjelölt – a sors iróniája, hogy Boleyn Anna udvarhölgye, Jane Seymour személyében.
1536. május 1-én Annát öt férfival – köztük saját bátyjával – elkövetett házasságtörés vádjával börtönbe zárták. A négy napon át ülésező bíróság a királynét és az állítólagos szeretőket halálra ítélte. 1536. május 19-én Boleyn Annát a Towerben vérpadra állították.
VIII. Henrik második felesége halála után 11 nappal már nőül is vette Jane Seymourt, aki megszülte számára az egyetlen fiú örököst, a rengeteget betegeskedő Edwardot.