Virág, Szvetlana, Konrád, Viktória, Milos2022. november 26., szombat
Kultúra

Oscar Wilde ellen pert indítanak

2005.05.25.Admin
National Geographic Magyarország

1895. május 25-én Oscar Wilde író ellen homoszexuális hajlamai miatt per indult. Wilde-ot egyik barátjának apja, Queensberry 9. márkija citálta bíróság elé. A írót 2 év fegyházra és kényszermunkára ítélték, vagyonát elkobozták.

1854-ben Dublinban született Oscar Wilde, aki műveinek köszönhetően világszerte ismertté vált. Apja, William Wilde orvosként dolgozott, de hobbiból régészettel, néprajzzal kapcsolatos könyveket irogatott. Anyja foglalkozását tekintve fordító volt, ami mellett előszeretettel írt forradalmi hangvételű verseket. Így az ifjú Wilde szülei elhivatottsága által már egészen fiatalon kapcsolatba került az írással.

Oscar Wilde az 1870-es években először a dublini, majd az oxfordi egyetemen hallgatott klasszikus irodalmat, ahol 1878-ban egyik költeménye után meg is kapta első elismerését. Irodalmi munkái mellett művészetfilozófiai értekezéseket is írt, melyek heves vitát váltottak ki mindenfelé.

1884-ben megnősült, Constance Lolyd-al kötött házasságából két gyermeke született. Ennek ellenére közismert volt homoszexuális hajlama és Robert Boss-al, majd pedig Lord Alfred Dougles-szel folytatott viszonya. Ez utóbbi kapcsolat okozta az író vesztét.

A csodált, de túlságosan különcnek tartott Wilde nem igazán foglalkozott „másságával”, nem is igen próbálta titkolni azt. Hosszú éveken át viszonya volt Alfreddal, amit annak apja nem nézett jószemmel. Lord John Dougles, Queensberry 9. márkija 1895. május 25-én Oscar Wilde ellen homoszexuális hajlamai miatt per indított. Hiába tartották nagyra, ismerték el irodalmi tevékenységét, magánélete miatt könyörtelenül pellengérre állították. A viktoriánus kori Angliában Oscar Wilde-ból botrányhős lett. Büntetésképpen 2 évnyi fegyházra és kényszermunkára ítélték, vagyonát elkobozták. A családja elhagyva őt, Németországban, majd Hollandiában telepedett le.

A két év fegyház után rossz egészségi állapotban, elszegényedve került ki a börtönből és az őt övező általános megvetés elől Párizsba költözött. Itt is halt meg 46 éves korában, egyesek szerint agyhártyagyulladásban, másik szerint viszont szifiliszben.

Hozzászólások

A királynő, aki szponzorálta Kolumbusz útját

A királynő, aki szponzorálta Kolumbusz útját

Kasztíliai I. Izabella a spanyol történelem

Élénk kapcsolat lehetett Teotihuacan és a maják között

Élénk kapcsolat lehetett Teotihuacan és a maják között

Korábban a kutatók azt feltételezték, hogy a város nem volt érintkezésben maja uralkodókkal.

Erdélyi leletek vezethetnek egy elveszett császár nyomára

Erdélyi leletek vezethetnek egy elveszett császár nyomára

Egy új vizsgálat alapján eredetiek lehetnek azok az ókori pénzek, amelyek az állítólagos Sponsianus képmását és nevét viselik.

Gyönyörű leleteket találtak az orgyilkosok erődjében

Gyönyörű leleteket találtak az orgyilkosok erődjében

Az aszaszinokat rengeteg legenda övezi, sok nyelvben erre a csoportra utal az orgyilkos szó.

Görgőhasználat edzői és sportolói szemmel (X)

Görgőhasználat edzői és sportolói szemmel (X)

Az első görgőmet valamikor a 90-es évek végén vettem meg, ami köszönőviszonyban sincs a ma használatos eszközökkel. Persze, azt is hajtani kellett, de a bringák fejlődése mellett, a görgők is elképesztő evolúción mentek át.

National Geographic 2022. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

13 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket