Gál, Margit, Hedvig2024. október 16., szerda
Kultúra

A házasság hossza és a hallgatás

2005.06.14.Admin
National Geographic Magyarország

A házasságban eltöltött évek teltével mindinkább hallgatásba burkolódznak az olasz párok, s ha megszólalnak is, egyre több szavaikban a hazugság - állapította meg egy olasz felmérés.

Miközben az olasz szerelmesek napi három órán át csevegnek egymással, addig ez az időszak a házasság hetedik évére alig 15 percre „szelídül”. A Riza Psicosomatica című orvosi szakfolyóirat legújabb számában közzétett felmérés több mint félezer – 20 és 50 év közötti – olasz pár megkérdezése nyomán jutott erre a következtetésre. A felmérés szerint a „hallgatni arany” bölcsességet vallók aránya a házasságban töltött évek számával egyenes arányban növekszik.

Ennek oka elsősorban a sok veszekedés (46 százalék), mások szerint viszont a legfőbb gond az, hogy mindig a szokásos témák kerülnek elő (31 százalék), ezért jobb hallgatni. A megkérdezetteknek alig 22 százaléka vélekedett úgy, hogy az idő multával egyre könnyebb és egyszerűbb megérteni egymást, s mindössze kilenc százalék volt azoknak az aránya, akik azt állították, hogy a hosszú házasság után sem változott semmi.

Az évek alatt elhallgatott feszültségek szaporodásával mind nehezebb kimondani az igazságot, így az olasz párok egyre többet füllentenek. Minden második párkapcsolatban rendszeres és intézményesített a hazugság. A felmérés szerint a házaspárok közötti hazugságok jelentős része a szerelmi együttlétekkel kapcsolatos (29 százalék).

A viták fő indítékai a személyes álmok és vágyak (52 százalék), a szex (48 százalék), valamint a párkapcsolatok általában (34 százalék). A válaszadóknak 28 százaléka mondta azt, hogy az otthoni konfliktusok jelentik számukra a viták fő forrását. Az átlag olasz házaspár átlagosan heti két órán át tárgyal a gyerekekről, a házi munkákról másfél órát, a munkáról 77 percet, a bérekről és kiadásokról 63 percet, a szexről 33 percet, az egészségről és egészségügyi problémákról pedig heti 21 percet.

Figyelemre méltó, hogy míg az esküvő előtt a párok napi három órát beszélgetnek egymással, alig egy évvel a házasság után ez az idő már mindössze másfél órát tesz ki. Két év házasság után a napi beszélgetések időtartama 51 percet, négy év házasság után pedig mindössze napi 38 percet tesz ki, hét év után pedig bekövetkezik az abszolút minimum, alig negyed órát kommunikálnak egymással naponta az olasz házaspárok.

Hozzászólások

Máig rejtély, mit jelent ez a 3000 éves lelet

Máig rejtély, mit jelent ez a 3000 éves lelet

A titokzatos korongot 1908-ban tárták fel, de máig nem tudni, mit jelentenek rajta a szimbólumok.

Elképesztő összeget fizettek József Attila egyik kötetéért

Elképesztő összeget fizettek József Attila egyik kötetéért

Több, dedikált kötet is elkelt egy online árverésen.

Száztíz év magány: így kutatták fel az elveszett cirkálót

Száztíz év magány: így kutatták fel az elveszett cirkálót

A skót Lost in Waters Deep búvárcsapat kutatói Steve Mortimer vezetésével 2024. augusztus 11-én, vasárnap találtak rá az 1914. október 15-én elsüllyedt HMS Hawke brit védett cirkáló roncsainak mindaddig ismeretlen lelőhelyére az Északi-tengeren, Skócia partjaitól 130 km-re keletre.

3D-s modell készült Sir Ernest Shackleton hajójáról

3D-s modell készült Sir Ernest Shackleton hajójáról

Az Endurance roncsát 2022-ben találták meg a Weddell-tenger mélyén.

Meglepő eredményt hozott Kolumbusz Kristóf genetikai vizsgálata

Meglepő eredményt hozott Kolumbusz Kristóf genetikai vizsgálata

Egy új vizsgálat a híres felfedező zsidó és spanyol származását tárta fel, ám sokan kritikusak a kutatással kapcsolatban.

National Geographic 2024. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket