Vérdíj a meggyilkolt európaiakért

Kína évezredeken keresztül egy áthatolhatatlan, titokzatos világot jelentett az európaiak számára. Teljes elszigeteltségben éltek, amit szimbolikusan még a kínai nagy fal jelenléte is erősített. A 19. században azonban a kínaiak már nem tudták kivédeni a külső behatolást.

1840-ben kirobbant az első ópium háború, melynek lezárultával nem működött többé az izoláció, Kína félgyarmati sorba süllyedt. A kínaiak évtizedeken át tűrték, hogy keresztény hittérítők prédikálnak falvaikban, hogy az anyaországok kizsákmányolják hazájukat, és tönkreteszik gazdaságukat.

1900. június 20-án az özvegy kínai császárné – a boxerlázadás idején – bejelentette, hogy minden meggyilkolt európaiért, akár férfi, akár nő, akár gyermek, vérdíjat fizet. A Kínában tartózkodó európaiak ellen intézett irtóhadjárat az angol sajtó közvetítésével boxerlázadás néven vált ismertté Európában.

A kínai megmozdulás első jelei már májusban megmutatkoztak, amikor vasútvonalakat robbantottak fel, és távíróvezetékeket rongáltak meg. Hiába zárkózott el az agressziótól több magas rangú kínai politikus, és hiába próbáltak véget vetni az öldökléseknek, úgy tűnt, a lázadás megállíthatatlan. A helyzet olyannyira elharapódzott, hogy még a kínai követségi alkalmazottak és a keresztény kínaiak is életveszélybe kerültek.

Augusztus közepére a szövetséges csapatoknak, ha Kína más vidékein nem is, de Pekingben végre sikerült rendet teremteni. Miután a fővárosban a felkelést leverték, az európaiak fékezhetetlen rablásba kezdtek. Állítólag az orosz katonák minden Buddha-szobrot széttörtek, mert a legenda alapján azt hitték, hogy azok aranyat rejtenek. Pekingen kívül a heves harcok még több héten át tartottak.