A szaxofon feltalálása

1814-ben született a belga származású Adolphe Sax, egy tizenegygyermekes műasztalos apa gyermekeként. Ifjúkorában zenei konzervatóriumban klarinétozni és fuvolázni tanult, azután pedig hangszerkészítésre adta fejét. Kezdetben apja műhelyében dolgozott és ott foglalatoskodott a hangszerekkel, később pedig Brüsszelben hangszerkészítőként megnyitotta első saját műhelyét.

Sax alapvetően klarinétgyártásból élt, majd 1840-ben feltalálta a később róla elnevezett szaxofont. Mivel Belgiumban nem sok anyagi támogatást kapott, ezért az új hangszerrel együtt 1842-ben Franciaországba utazott. A kultúra fővárosában, Párizsban a zenei világ olyan rangos képviselői figyeltek fel a mesterre és művére, mint például Fromental Halévy, Daniel-François-Esprit Auber. Hector Berlioztól pedig nemcsak szakmai támogatást kapott, hanem a művész szponzorokat is kerített neki.

Sax négy éven át tökéletesítette munkáját, végül 1846. június 22-én Párizsban szabadalmaztatta az új hangszert. Egy csapásra világhírnevet szerzett vele. Közkedvelt hangszer lett a szaxofon, főleg a francia katonazenekarokban. A népszerűség mellé azonban bosszúság is járt. Sax-nak többször kellett bíróságon megjelennie a találmány körüli hercehurcák miatt, ugyanis többen megpróbálták elvitatni tőle a feltalálás jogát, a bíróság viszont mindig Sax javára döntött.

A mester széleskörű elismertségét mutatja, hogy 1857-ben a Párizsi Konzevatóriumban szaxofon szakot hirdettek, ahol Saxot kérték fel az oktatásra. Itt mintegy 25 éven át folyt a szaxofonképzés, majd pénzhiányból adódóan megszüntették a szakot. Sax emellett még éveken át a párizsi opera zenekarának direktoraként tevékenykedett.