Megint kételkednek a torinói lepel eredetiségében

A torinói lepel Európa egyik legrégebben vitatott emléke, amelyről szinte „keletkezése” óta folynak a viták, bár éppen a keletkezés időpontja a legbizonytalanabb. A szövet eredetiségének hívei azt állítják, ezzel a vászonnal takarták be a halott Krisztust a keresztről való levétel után, ezért látszik a véres arc a leplen, sőt, még a töviskoszorú keltette sebek nyomai is kivehetők az anyagon. A lepel tehát Krisztus arcvonásait is megörökítette e vélekedések szerint, még ha igen halványan is. A lepel a testen lévő sebeket szintén „megőrizte”, így átszúrt sebek, és más sérülések (jelei) láthatók, amelyek azt bizonyítanák, hogy valóban keresztre feszítették azt az embert, akit ezzel a szövettel letakartak.

Régóta helyettesíti az igazit?

A halotti lepel felbukkanása időben a XIV. századra esik, 1357-ben említik először a források, amikor a Troyes környéki Lirey templomában előkerült a szövet. A Franciaországban felbukkant „leletről” VII. Klement pápa már 1390-ben sem állította, hogy az igazi lenne, viszont megengedte, hogy „az igazi helyett”, annak jelképes reprezentánsaként mutassák be. A pápa azonban előírta: a hívőkkel közölni kell, hogy ez nem az igazi lepel, vagyis nem az a szövet, amellyel a halott Krisztust letakarták.

A torinói lepel eredetiségében tehát még a katolikus egyház is kételkedik (időnként). 1988-ban néhány tudós C-14-es izotópvizsgálatokkal kimutatta, hogy a lepel anyaga valamikor 1260 és 1390 között készülhetett, vagyis legalább tizenkét évszázaddal Krisztus halála után. A vizsgálat nyomán a torinói érsek hamisítványnak minősítette a szövetet, amelynek hitelességét illetően idén januárban mégiscsak pozitív hír érkezett.

A jó hír

Egy amerikai kémikus, Raymond Rogers ugyanis 2005 első hónapjában azt közölte egy tudományos folyóiratban, hogy a nyolcvanas években végzett vizsgálat során olyan anyagdarabokat elemeztek a C-14-es módszerrel, amelyek a Turini Lepel azon részeiből származnak, amelyeket egy 1532-es templomtűz után illesztettek bele a szövetbe.

Az apácák, akik a XVI. században megvarrták a leplet, így kissé bonyolították a mai kutatók helyzetét. Rogers szerint éppen ezért nem lehet pontosan megmondani a lepel korát, de a minták elemzése alapján, pontosabban a len(vászon) lebomlásából keletkező vanillin vizsgálata nyomán megállapítható, hogy a lepel legalább 1300 és legfeljebb 3000 éves lehet. Ez utóbbi adat pedig a turini „szemfödél” hitelessége mellett kardoskodók számára szolgáltatott érveket, hiszen az amerikai kémikus így közvetve nem tartotta kizártnak, hogy a lepel akár Krisztus életének idejében keletkezzen.

Egy középkori technika

Nos, ezeknek a nézeteknek az ellenében foglalt állást most a francia lap, a Science et Vie, amely olyan kísérletet végzett, amellyel azt próbálta bebizonyítani, hogy manapság is készíthető olyan lepel, amely hasonlít Krisztus arcára, és olyan festékanyagok is előállíthatók, amelyek vér benyomását keltik a nézőkben.

„Egy középkori technika segített a lepel előállításában” – állítja a Science et Vie júliusi kiadása. A lap felkért egy művészt, hogy készítsen egy (mély)domborművet (bas-reliefet), vagyis egy olyan szobrot, amely a háttérből kiemelkedik, és amely hasonlít Krisztus (általunk elképzelt) arcára. Egy Franciaországban dolgozó tudós, Jacques di Costanzo, a Marseille-i Egyetem Kórházának kutatója ezután egy nedves szövetet borított a domborműre, majd hagyta megszáradni, így aztán a faragott fejre rászáradt a szövet, megőrizve az arcvonásokat.

250 fokig bírja

A kutató ezután vattával vas-oxidot „pamacsolt rá”, amelyet zselatinnal kevert össze. Mindez vérszerű nyomokat hagyott a szöveten. Amikor a vásznat kifordították, előállt a híres-nevezetes Krisztus-arckép! A zselatin – amely egyébként gazdag az állati eredetű kollagénben –, gyakran volt használatos a középkorban, hogy a festéket rögzítsék a különböző „hordozóanyagokra”, vászonra vagy fára. Az így készült képek nem voltak lemoshatók, 250 fokig kibírták a hőhatásokat, s nagyon sok kémiai anyaggal szemben is ellenállónak bizonyultak. Zselatin nélkül viszont a vasoxidok gyorsan más vastartalmú vegyületekké alakultak volna át.

A mostani kísérletekkel a Science et Vie tehát egyfajta választ adott a lepel hitelességét megkérdőjelező véleményekre, de persze ezáltal még nem bizonyították azt, hogy a Turini Lepel valóban hamis lenne. Az viszont kétségtelen, hogy a hitelesség mellett kardoskodók egyik legfőbb érvét sikerült megcáfolni, vagyis azt sikerült bebizonyítani, hogy igenis, lehetséges egy hasonló leplet festékek segítségével készíteni.

Abban is előrehaladást jelent a mostani kísérlet, hogy a régóta hangoztatott érvet, miszerint háromdimenziós mintáról készült a lepel, sikerült egy dombormű segítségével is igazolni, vagyis nem volt szükséges emberi test a kísérlet elvégzéséhez. (Bár a középkorban felhasználhattak holttestet is a lepel elkészítéséhez – ez ma sem zárható ki.)