Ratzingert bíborossá szentelik
1977. június 27-én a német származású Joseph Ratzingert VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki. Állítólag már gyermekkorában is csak arra vágyott, hogy egyszer magasrangú egyházférfi váljon belőle. Álma valóra vált: idén április óta XVI. Benedek pápát tisztelhetjük benne.
A németországi Marktlból származó Joseph Ratzinger gyermekkorában mélyen vallásos nevelést kapott, márcsak ezért sem meglepő, hogy arról álmodozott, hogy egyszer magasrangú egyházi férfi válik belőle. Ez az elképzelése ifjúkorában is megmaradt, ezért a freisingeni főiskolán teológiai és filozófiai tanulmányokat folytatott.
Tanulmányai befejezése után, 1951-ben katolikus pappá szentelték fel és egy müncheni parókiára helyezték. Az elhivatott fiatalember 30 évesen a müncheni egyetemen doktorált és utána különböző német egyetemeken, főiskolákon teológiát oktatott.
1977. március 25-én püspökké nevezték ki, két hónappal később, június 27-én VI. Pál pápa pedig bíborossá avatta. 1981-ben egyházi karrierjében jelentős ugrás következett be: II. János Pál pápa Rómába hívta és bizalmi emberré léptette elő. Ratzinger a katolikus hitkongregáció prefektusa és a Nemzetközi Teológiai Bizottság elnöke lett.
Amikor már lehetett sejteni, hogy a pápai trónra új egyházfő kerül, a sajtó a legesélyesebbként a német Ratzingert tartotta számon. Ratzinger gyermekkori álma teljes mértékben beteljesedett: II. János Pál pápa 2005 áprilisában bekövetkezett halála után, a konklávé viszonylag rövid időn után Joseph Ratzingert választotta pápának. A több idegen nyelvet beszélő (angolul, franciául, olaszul, spanyolul, latinul, ógörögül és héberül tudó), rendkívül művelt, konzervatív egyházvonalat képviselő német bíboros a XVI. Benedek pápa nevet vette fel.