Újra kell írni a római kori brit történelmet?

Angliában minden kisiskolás pontosan tudja: a brit szigeten lakó törzsek ellenálltak Julius Caesar-nak és Augustus-nak is, ám Kr.u. 43-ban a rómaiak elözönlötték és megszállták a mai Dél-Anglia vidékét, hogy aztán fokozatosan terjeszkedve észak felé a sziget nagy részét is római uralom alá vessék. Csakhogy ez a kőbe vésett szám egy mostani régészeti felfedezés miatt, miden valószínűség szerint nemsokára porrá válhat: a Sussex tartománybeli Chichester városa mellett megtalált fegyverek és páncélok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a rómaiak már Krisztus születése környékén is éltek a szigeten.

Rómaiak a római invázió előtt

A leletek először vasárnap lesznek sajtónyilvánosak, de az angol The Independentbeszámolója szerint a kutatást vezető David Rudkin annyit már most is elárult, hogy szenzációs leletekről van szó, melyek alapjaiban rengetik meg az eddig elfogadott verzióját a rómaiak inváziójának. „Ez pontosan olyan, mintha valaki megdönthetetlen bizonyítékokat tudna felmutatni arra vonatkozólag, hogy a második világháború nem 1939-ben, hanem 1938-ban kezdődött” – nyilatkozta Rudkin a The Independent-nek.

A tankönyvekben olvasható változat szerint Claudius császár csapatai Kr.u. 43-ban értek partot és mintegy 40 ezer római légiós pillanatok alatt megtörte az amúgy sem éppen egységbe tömörült brit törzsek ellenállását. A Chichester városka mellett megtalált leleteket azonban legalább ötven évvel korábbra datálják a tudósok. Kardok, sisakok és különböző vértek kerültek elő egy V-alakú vizesárokból –és a kutatásban résztvevő tudósok egybehangzó állítása szerint ezek mindenféleképpen Kr.u. 43 előttre datálhatók.

Megszállás vagy baráti segítségnyújtás?

Mindebből Rudkin és csapata egyértelmű következtetést vont le: a rómaiak nem megszállóként érkeztek, hanem tárt karokkal fogadták őket, ráadásul nem is Kr.u. 43-ban, hanem legalább öt évtizeddel ezt megelőzően. A feltételezés a Bournemouth University professzora, Miles Russel szerint nem alaptalan: Anglia ebben az időben ugyanis legalább 25 különféle brit törzs uralma alá tartozott, és egységes politikai testről, netán államról szó sem lehetett. Az egymással is folytonosan civakodó törzsek közül voltak ugyan, melyek szövetkeztek egymással a rómaiak támadásainak visszaverésére (ahogy az történt még Julius Caesar idejében is), ám jó néhány törzs kimaradt ebből a szövetségből.

A kimaradás oka pedig egyszerű: ők a rómaiakban a másik brit törzs önkényétől megszabadító csapatokat látták meg, és tárt karokkal fogadták a szigetre érkező légiósokat. Claudius és csapatai így tulajdonképpen már bizonyos szempontból jól ismert terepre léptek, és nagyon is tudatában voltak annak, hogy a majd száz évvel korábbi sikertelen hadjáratok óta a brit törzsek civakodása komoly belháborúkká fajultak. Így a rómaiaktól már jól ismert oszd meg és uralkodj elvét kihasználva hatoltak be Angliába.

A nagyotmondó Claudius

De vajon akkor mi értelme volt annak, hogy Claudius maga is történetíróival úgy örökíttette meg a 43-as bevonulást, mint amely pillantok alatt összeroppantotta az addig egységfrontban küzdő brit törzsek ellenállását? Miles Russel szerint Claudiusnak nem sokkal hatalomra kerülését követően komoly kihívással kellett szembe néznie: ellenzéke könnyen elmozdíthatta volna helyéről, így Claudius-nak sikereket kellett felmutatnia.

Egy merész és sikeres katonai vállalkozás pontosan megfelelt számára: a császár azért hirdette az amúgy is már részben rómaiak lakta szigetország legyőzését oly hevesen, hogy ezzel belpolitikai legitimációját megerősítse. A gyakorlatban már jó ötven éve római protektorátus alatt élő britek legyőzése nem jelentett igazán komoly feladatot, ám a közvélemény és a szenátorok előtt komoly „piár” – értékkel bírt – állítja Russel.

Hogy pontosan milyen leletekről van is szó, azt azonban a kutatócsoport tagjai egyelőre nem árulták el: vasárnap este élő adásban számolnak be a csoport vezetői nagyszerű felfedezéseikről. Talán jövő héten így már többet tudunk arra vonatkozóan: valóban újra kell írni a bit történelmet, vagy pedig mindössze egy nehezen bizonyítható feltételezéssel van dolgunk ismét?