Ronald Reagan a legnagyobb amerikai

Az egykori amerikai elnököt, Ronald Reagant választották az Egyesült Államokban minden idők „legnagyobb amerikaijának”. A szavazás alighanem meglepte a történészeket, hiszen a tavaly, 93 éves korában elhunyt republikánus politikus olyan személyiségeket előzött meg, mint a rabszolgaságot eltörlő Abraham Lincoln, a polgárjogi harcos Martin Luther King és az első amerikai elnök, George Washington.
A legjobb tízbe nem került be Amerikában Albert Einstein (aki életének második felét töltötte az Újvilágban) vagy Neil Armstrong, az első ember, aki a Holdra lépett – jegyzi meg a szavazás kapcsán a BBC. A talk-show-t vezető Oprah Winfrey viszont a kilencedik helyen végzett ezzel ő lett a „legnagyobb nő” Amerikában.
A már említett első elnök, George Washington, a Függetlenségi Háború hőse csak a negyedik lett a szavazáson, míg a jelenlegi elnök, George W. Bush a hatodik, elődje, a szexbotrányokba keveredett Bill Clinton pedig a hetedik helyen végzett.
| ![]() |
Több mint 2, 4 millió amerikai adta le szavazatát telefonon, szöveges üzenetben vagy e-mailen, így alakult ki a Discovery Channel és az AOL közösen szervezett voksolásának végeredménye.
Megfigyelők szerint Ronald Reagan – a B-kategóriás egykori hollywoodi színész, akit elnökként, hivatali idejében sokat bíráltak nem túlzottan intellektuális vezetési módszerei miatt – azért tartják az amerikaiak ennyire pozitív személyiségnek, mert a hidegháború megnyerése fűződik a nevéhez. A Reagan 1981-89 közötti elnöksége idején érezhető gazdasági prosperitás is rózsaszínben tüntetheti fel a ma élő amerikaiak szemében ezt a periódust.
Máshol is születtek meglepő eredmények
Érdekes, hogy más országok szavazásán is különleges eredmények születtek. Az talán kevésbé meglepő, hogy 2002-ben Nagy-Britanniában a legnagyobb személyiségnek Churchillt választották, aki a második világháborút megnyerő Angliát miniszterelnökként irányította. Igaz, Churchill olyan tudósokat előzött meg, mint Darwin és Newton.
2005 áprilisában a franciák de Gaulle-t, a néhai tábornok-elnököt választották meg hasonló vehemenciával, miközben két tudós, Pasteur és Madame Curie is a legjobbak közé került. Németországban 2003-ban tartottak szavazást, és az első helyen a volt kancellár, a második világháború utáni német gazdasági csoda idején hivatalban lévő Konrad Adenauer végzett. Adenauer viszont Luther Mártont (a reformáció elindítóját) és a kommunista mozgalom kezdeményezőjét-teoretikusát, Marx Károlyt előzte meg, vagyis az ideológusokat „verte meg” a voksoláson. Érdekesség viszont, hogy a németeknél bekerült a legjobb tízbe Albert Einstein (aki Ulmban született, és a relativitáselmélet kidolgozása fűződik a nevéhez) és Gutenberg is, aki a könyvnyomtatást találta fel.