A „szomorú éjszaka”

A Kolombusz előtt a mai Mexikó területén az Azték Birodalom állt, központjában a 100 ezer lakost számláló Tenochtitlannal. Az azték erdetileg nomád nép volt, állandó mozgásban élt a vidéken. A legenda szerint egy vallási vezető úgy nyilatkozott, hogy ott kell gyökeret verniük, ahol egy fügekaktuszon sas ül és egy kígyóval küzd. Így telepedtek le a mai Mexikó területén.

Az aztékok a 16. századig, amíg a nagy földrajzi felfedezések és az azt követő conquistator-mozgalmak el nem kezdődtek, viszonylag nyugalomban éltek. Ezt követően azonban a három dél-amerikai indián birodalom rövid idő alatt atomjaira hullott szét. Az inkák rémálma Pizarro lett, a mayáké Alvarado, míg az aztékoké Cortez.

1519-ben az elszegényedett spanyol nemesi családból származó Cortez néhány száz katonájával elindult Mexikó felé. Az aztékok kezdetben szívesen fogadták, mert azt hitték, hogy ezzel egy prófécia teljesül be, és egy régóta várt isten tér vissza. II. Moctezuma azték király a főváros kapuit kitárta, és a spanyol vezetőket egyik palotájában szállásolta el.

Az uralkodónak azonban hamarosan rá kellett jönnie, hogy a újonnan érkező betolakodók csak bajt és romlást hoznak birodalmára. 1519 végén a hódítók a királyt saját palotájában fogságba ejtették, és a spanyol táborba vitték, ahol kemény és lekezelő bánásmódban volt része. Az egész nép alávetett státuszba került, mígnem fellázadtak.

1520. június 30-án, az ún. „szomorú éjszakán” az aztékok felkelést robbantottak ki a Cortez vezette spanyolok ellen. A kialakult állapot kaotikusságát az is mutatja, hogy a felkelés napján saját embrei ölték meg Moctezuma királyt, mert az le akarta csendesíteni a felkelőket. Ebben az átláthatatlannak tűnő helyzetben Cortez a visszavonulás mellett döntött, mely során katonáinak mintegy felét elvesztette. A conquistator csak a mexikói partokhoz érkező erősítéssel tudott az aztékokon úrrá lenni. Tenochtitlant lerombolták és az azték felkelést véresen leverték.