Orosz győzelem Poltavánál

1700-ban kezdetét vette a sok éven át tartó északi-háború, melyben a svéd király, XII. Károly nemcsak a lengyelekkel és a dánokkal került szembe, hanem a nagyobb falatot jelentő oroszokkal is. 1700 novemberében lezajlott narvai csatában a svédek fölénye még egyértelműen érzékelhető volt, és az időközben megreformált orosz hadsereg nagyobbik része, Nagy Péter cárral egyetemben igyekezett minél hamarabb elhagyni a csatamezőt.

XII. Károly olyannyira megvetette az oroszokat, hogy Narva után a 18 ezer hadifogolyért még váltságdíjat sem kért, hanem csak úgy szélnek eresztette őket. A későbbiekben a hadiszerencse váltakozva pártolt hol egyik, hol pedig a másik oldalhoz. 1703-ban, egy tengeri ütközetben már az oroszoknak sikerült bebizonyítania, hogy igenis képesek a svédeket legyőzni. Természetesen az is tény, hogy ekkor Péter cár nem a külpolitikai riválissal, hanem a belpolitikai gondokkal volt elfoglalva.

1708-ban XII. Károly úgy gondolta, hogy az állandosult sztrelec- és kozáklázadásokkal bajlódó cárt most a legideálisabb megszorongatni. A szakadozó utánpótlással rendelkező svéd vezetés azonban nem számolt egy nagyon lényeges tényezővel: a kegyetlen orosz téllel. Károlynak a kialakult helyzetben nem volt más választása, mint Poltavában meghúznia magát. Igen ám csak azt először be is kellett volna vennie. Az elbizakodott svéd uralkodó a várat nem tudta meghódítani, ugyanakkor a büszkesége nem engedte az elvonulást. Nagy Péternek nem volt túlságosan nehéz dolga, amikor 1709. július 8-án a meggyötört svéd csapatokat Poltavánál térdre kényszerítette. Maga XII. Károly csak nagy nehézségek árán tudott elmenekülni a csatatérről. (Hosszú vándorútján óriási kerülővel jutott vissza Skandináviába, többek között Magyarországon is átlovagolt, ennek emlékét tábla őrzi a pesti Váci utcában.) A svédek Poltavánál óriási veszteségeket szenvedtek: 10-11 ezer katona vesztette életét.

Az Északi-háború menetében ez a csata jelentős fordulatokat eredményezett. Innentől kezdve Oroszország vette át a domináns szerepet, Svédország pedig – elveszítve a harmincéves háborúban szerzett tekintélyét – másodlagos jelentőségű katonai hatalommá minősült vissza Európában.