A pápai tévedhetetlenség kinyilvánítása

A katolikus egyház fejének hatalma, kiterjedésének mértéke, a pápa mindenhatósága, csalhatatlansága mindig is heves vitákat váltott ki sokszor nemcsak az egyházon belül, hanem a világi és az egyházi hatalom között is. Gondoljunk csak az évszázadokon átívelő invesztitúraharcra, ami a német-római császár és a mindenkori pápák között zajlott. VII. Gergely pápa és bizalmasai az 1095-ben kiadott „Dictatus papae”-ban pontokba szedték a pápa és a katolikus egyház jogait, igényeinek körét. Ez a dokumentum kimondja, hogy a pápa felett senki nem ítélkezhet, és hogy a „római egyház még soha nem tévedett, az írás tanúsága szerint örökké tévedhetetlen lesz”.

Ha ezekből a pápai dekrétumokból indulunk ki, akkor egy cseppet sem meglepő, hogy mintegy 800 év múlva megszületett a hittétel a pápai tanítások tévedhetetlenségének kérdésével kapcsolatban is.

1870. július 18-án a római Szent Péter Bazilikában, IX. Pius pápasága alatt az első vatikáni zsinaton elfogadták a pápa tévedhetetlenségéről szóló dogmát (Pastor Aeternus), mellyel természetesen nem mindenki értett egyet még az egyházon belül sem. De mitől lenne a pápa emberfeletti, bűntelen, mindentudó és csalhatatlan? E kérdések heves vitát váltottak ki, melynek hatására többen inkább elhagyták a katolikus egyházat. A távozók úgy gondolták, hogy sem bibliailag, sem pedig egyháztörténetileg nincs megalapozva, így ez a hittétel nem állja meg a helyét.