A mormonok államának megalapítása

Alig több mint másfél évtizeddel a mormon közösség, hivatalos nevén az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza megalapítását követően, a mormonok vezetőjük mögé felsorakozva kivonultak az emberek által sűrűbben lakott keleti partvidékről és Észak-Amerika még gyéren lakott részén 1847. július 21-én megalapították saját államukat.
A mormonok közösségét hivatalosan ugyan 1830. április 6-án alapította meg Joseph Smith, ám az egyház élete valamelyest korábbra datálódik. A mormonok első prófétájának, aki egyben az egyház alapítója is volt, már 1820-ban látomása volt: Joseph Smith számára ekkor jelent meg először Isten és Jézus Krisztus, hogy közöljék vele, a létező egyház alapvetően helytelen úton jár, ezért azt meg kell újítani. Smith két további látomást követően meg is tette, amit a mormonok hite szerint Isten és Jézus Krisztus kért tőle: megalapította az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát.
Az új egyház tagjai alapvetően Jézus Krisztus tanításaiban hittek, ám a Bibliát csak mint másodlagos és néhány pontján téves könyvet fogadták el. Hitük elsődleges forrása a Mormonok könyve, melyet még Smith fordított le angolra, miután egy újabb látomást követően egy New Yorkhoz közeli hegyen rábukkant. A könyvet a mormonok hite szerint még Krisztus idejében a Szentföldről Észak-Amerikába kivándorolt zsidók írták az egyiptomi nyelvjárás egy megújított változatában.
Mivel azonban tanításaikat a régi egyházak képviselői nem nézték jó szemmel, ráadásul poligámián alapuló életmódjuk is komoly konfliktusokhoz vezetett, ezért folyamatos vándorlást követően 1847. július 21-én teljesen kivonultak a lakott vidékről, és nyugat felé haladva megalapították Salt Lake City-t. A város azóta is a mormonok központja, a köré épülő állam azonban sokáig nem volt része az Egyesült Államoknak.
Erre egészen 1896-ig kellett várni, mivel a többnejűség nyílt gyakorlata miatt a többi tagállam nem volt hajlandó felvenni a szövetségbe a mormonok alapította államot. 1890-ben aztán a konfliktusok odáig fajultak, hogy Wilford Woodruff, a mormonok akkori vezetője úgy határozott: megszüntetik a többnejűséget. A közeledésnek köszönhetően 1896-ban Utah állam is az Egyesült Államok részévé válhatott.