A hosszú hadjárat kezdete

Míg az Árpád-korban az állandó besenyőharcok és a tatár támadás jelentette a legnagyobb gondot a magyar védelem számára, addig a 14. századra egy új ellenség tűnt fel: a török. 1352-ben jelentek meg először Európában, ekkor szálltak partra Gallipolinál. A Balkánon rövid időn belül látványos sikereket értek el, az ottani népeket fennhatóságuk alá vonták. Az Oszmán Birodalom akciórádiuszába azonban Magyarország is beletartozott, és csak idő kérdése volt, hogy mikor törnek be hozzánk.

Luxemburgi Zsigmond felismerve a veszélyt, már 1389-ben megpróbálta egyesített hadaival megfékezni a török csapatokat, azonban Rigómezőnél súlyos vereséget szenvedett. Az első látványos sikereket Hunyadi Jánosnak sikerült elérnie.

A havasalföldi származású hadvezér a Vaskapunál és a Törcsvári-szorosban lezajlott csatában már bizonyította törökkel szemben. 1443-ban azonban már a honvédelemtől is fontosabb tervet forgatott a fejében Hunyadi. A hosszú hadjárat megszervezését tűzte célul, mely során a törököket Európából akarta kiszorítani.

A lengyel, szerb, bosnyák, albán, magyar katonákat tömörítő hosszú hadjárat néven ismertté vált hadivállalkozás 1443. július 22-én vette kezdetét Hunyadi irányításával. A több száz huszita szekérvárral vonuló sereg a Morava mezején, a melsticai és a kunovicai csatában is győzedelmeskedett a túlerőben lévő törökökkel szemben.

Azért is számít kuriózumnak eme téli hadjárat, mert az egyetemes hadtörténetben igen kevés példa van arra, hogy egy kétezer kilométeres utat megtett sereg az erőfölényben lévő ellenséggel szemben, idegen területen egyetlen egy csatát se veszítsen.

Hunyadiék legnagyobb ellenfele a kemény, fagyos tél volt, ami végülis visszavonulásra kényszerítette őket. A hosszú hadjárat ugyan kézzelfogható, tényleges sikerrel nem járt, de a hatalmas Török Birodalmat mindenképpen érzékenyen érintette és Európa számára megmutatta, hogy egy megszervezett hadsereg képes hatékonyan felvenni a küzdelmet a törökkel szemben.