Vasárnapig marad a kánikula
Nagy meleg, 33-38 fokos kánikula várható vasárnapig - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa pénteken.
Maller Aranka elmondta: pénteken 35 fokos hőségre kell számítani, míg szombaton akár 38 fokot is mutathatnak a hőmérők. Vasárnap várhatóan nyugatról egy hidegfront érkezik az ország fölé, így enyhül a kánikula, a nyugati országrészben 28 fok is lehet, de délkeleten megmarad a 35 fok körüli hőmérséklet – tette hozzá. A legmelegebbet ezen a napon 1905-ben Orosházán mérték, 38, 9 fokot. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a kánikulára tekintettel arra kér mindenkit, hogy fokozott óvatossággal gyújtson tűzet a szabadban és figyeljen a tűz gondos eloltására is.
Dobson Tibor, az OKF szóvivője elmondta: nincs tűzgyújtási tilalom, de a nagy meleg miatt fokozott tűzveszélyt jelentenek a tábortüzek, elsősorban az erdőkben és a még le nem aratott gabonatáblákon. Közölte: mintegy 20-30 százalékkal többször kell kivonulniuk a katasztrófavédelem munkatársainak, főként tűzesetek miatt.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban elmondta, az elkövetkező napokban akár 30-40 százalékkal is több riasztást kaphatnak a nagy hőségre való tekintettel. Ez azt jelenti, hogy míg Budapesten egy átlagos napon mintegy 300 esetben riasztják a mentőket, ez most 400 riasztás fölé is emelkedhet. A hőség megterhelés a mentősöknek is, ezért ásványvizet kapnak és ezen a három kánikulai napon engedélyeztük a térdnadrág viselését – közölte a szóvivő.
Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó szóvivője közölte: 12 órás műszakokban, harminc-harminc mosóautóval locsolják a fővárosi közutakat. A közterületek locsolása addig tart, amíg 30 fok feletti a hőség.
A MÁV Rt. azt közölte, hogy a tartós meleg miatt országszerte 110 helyen mérik a sínek hőmérsékletét és az értékeket két óránként, de minimum napi három alkalommal figyelemmel kísérik, és ha kell sebességkorlátozást vezetnek be.
Tombol a kánikula Európában is
Legalább öt halálos áldozata van a kánikulának Romániában – jelentette a bukaresti média. Két nap leforgása alatt Nagyszebenben, Vízaknán, Buzauban, Slatinán és Bukarestben öt halálos áldozatot követelt a kánikula.
Az év legmagasabb hőmérsékletét mérték csütörtökön Németországban és Svájcban. Az elmúlt napok hűvösebb időjárása után megdőlt a hőségrekord Németországban, a hőmérő higanyszála 36, 7 Celsius fokot mutatott az ország déli részén. Ez fél fokkal magasabb az eddig mért értékeknél. Az Afrikából érkező meleg légáramlatok után azonban jelentős lehűlésre és csapadékra kell számítani a hétvégén Németországban.
Hasonlóan Németországhoz Svájc több városában is megdőlt a hőségrekord, Genfben 36, 2 , Bázelben 34, 6 fokot mutatott csütörtökön a hőmérő. Ausztriából is rekord meleg van, az Alpok északi vonulatán 3440 méteres magasságban 11, 6 fokot mértek – ez az érték igen szokatlan ebben a magasságban.