Újból megfejtették a második világháborús japán kódokat

Közvetlenül a második világháborút követően a szövetségesek egyhangúlag amellett döntöttek, hogy a japánok által használt titkosírás kódját nem tárják a nyilvánosság elé. A titkosírás kódjának titkosítását elsősorban biztonsági okokkal indokolták, és eredeti szándékaik szerint soha nem is kerültek volna nyilvánosságra azok. Csakhogy az idő lassan eljárt a második világháborús kriptográfia felett, így 1975-ben végül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália kormánya felülvizsgálta álláspontját, és hozzáférhetővé tette a japán titkosírással kapcsolatos dokumentumokat – legalábbis részben.

Nyilvános kód – titkos megfejtés

Csakhogy a dokumentumok magát a megfejtést nem tartalmazták, 1995-re pedig, amikor is teljesen megnyíltak az archívumok és valóban teljes képet kaphattak volna a kutatók a dekódolás folyamatáról, az egykori dekódolók meghaltak. Így immáron 30 éve próbálkoztak civilek a JN-25 megfejtésével – mindhiába. Peter Donovan, a University of New South Wales matematikaprofesszora az ABC ausztrál hírportál jelentése szerint azonban a hét elején rájött a titok nyitjára: a megoldás a japánok által használt ötös számsorok hárommal oszthatóságában rejlett.

„Azzal, hogy a kódok hárommal oszthatóak voltak, s ez volt a titkosírás alapja, alapvető hibát követtek el a japánok, melyet a szövetségesek természetesen ki is használtak” – nyilatkozta Donovan az ABC-nek. A megoldókulcs alapján a szövetséges dekódolók könnyen rájöhettek a japán tengerészet hadihajói között folytatott kommunikáció nyitjára, a történelmileg releváns kérdés így csak az maradt, hogy mikortól tudták megfejteni az ázsiai ország titkosírását a szövetségesek.

Mikor is dekódolták a JN-25-öt?

A kérdés több szempontból is fontos, elsősorban azonban a második világháborút követő heves viták megoldását várják történészek is Donovan könyvétől. 1945 után ugyanis komoly véleménykülönbségek mutatkoztak nemcsak politikusok között illetve a közvéleményben, hanem a történészek soraiban is annak kapcsán, hogy vajon a szövetséges dekódolok – egyes becslések szerint kb. 35 ezer fő összesen – ismerték-e már a JN-25 megfejtését Pearl Harbour előtt is, avagy csak 1942 késő tavaszán sikerült megfejteni a japán tengerészet titkos táviratait.

Egyes feltételezések szerint az amerikai hírszerzők ismerték a kód megfejtését, sőt azt is tudták, hogy támadás készül Pearl Harbour ellen, így a valódi kérdés az, hogy ki és miért akadályozta meg a támaszpontot a védekezésre való felkészülésben.

Történészek abban ugyanakkor egyetértenek, hogy a japán katonaság kódját, melyet 1939-ben vezettek be, többször is megváltoztatták. Így volt ez éppen Pearl Harbour előtt is, amikor 1941 decemberének elején teljesen új kódkönyvet adtak a japán híradósok kezébe. Ráadásul a japán haderő elég bizalmatlan volt saját külügyminisztériumával szemben, így a diplomáciai vonalon szinte semmit sem tudtak a készülő támadásról. Az amerikai hírszerzők közvetlenül a támadást megelőzően a csendes-óceáni térségben igen gyér forgalmat észleltek csak a kommunikációs csatornákon, és mivel egy kód megfejtéséhez jelentős mennyiségű, kielemezhető kód szükséges, így nemigen tudták megfejteni a szűkszavű üzeneteket.

Áttörés a hírszerzői fronton

Donovan és több történész véleménye szerint így a Bletchley Park-ban, a szövetségesek hírszerzőközpontjában 1941 decemberében valóban nem tudtak a készülő japán támadásról. Donovanék becslése szerint a JN-25-nek 1941 decemberében mindössze alig tíz százalékát értették a szövetségesek, a japán diplomaták által használt, ám a nyugati dekódolók által már igen korán megfejtett kódrendszer, a PURPLE pedig nem tartalmazott Pearl Harbourra utaló nyomokat.

Jelentősen megváltozott azonban a helyzet 1942 tavaszára, amikor is a japán haderő a kiértékeléshez szükséges megfelelő mennyiségű üzenetet küldött immár saját csapatainak, és a nyugati hírszerzők komoly munkájának köszönhetően előre tudhatták a japán csapatok mozgását. Jelentős részben ennek volt köszönhető, hogy 1942 nyarára gyökeres fordulat állt be a csendes-óceáni hadszíntéren, és a korall-tengeri valamint a midway-i csatát követően gyakorlatilag amerikai fölény alakulhatott ki a térségben.

A kód újbóli megfejtését egyébként nemcsak a dekódolók halála nehezítette meg Donovan számára, hanem az is, hogy az 1942-ben használt, régi pénztárgépekből kialakított dekódoló gépekből egyetlen egy sem maradt fenn. Donovan szerint közeljövőben megjelenő könyvében semmilyen biztonsági szempont nem sérül majd, mivel a második világháborús kódok immáron annyira elavultak, hogy azokat katonai célra egészen biztosan nem lehet használni. Donovan szerint a JN-25 immáron véglegesen halottnak nyilvánítható.