Kalkuttából eltűnnek a riksák
Kalkuttából kitiltják az utolsó ember vontatta riksákat is: az erről szóló tilalom legkésőbb három hónap múlva életbe lép.
A hírt Buddhadeb Bhattacsarja, Nyugat-Bengália szövetségi állam főminisztere közölte azzal, hogy a türelmi idő alatt a hatóságoknak elég idejük marad arra, hogy valamilyen más munkát szerezzenek a riksakuliknak. „A nehéz kocsik emberi vontatása embertelen dolog” – szögezte le a miniszter. „Alternatívákat kell találnunk mind a riksákat húzók, mind az azokban utazók számára” – mondta Bhattacsarja.
A kulik mindeddig vonakodtak feladni állásukat. A hatóságok már három évvel ezelőtt kitiltották a főútvonalakról az „embermotorú taxikat”, de a városban nagyon sok a kis, keskeny mellékutca, sikátor, amelyekben a riksa nagyon is megfelelő és kényelmes közlekedési eszköz, ezért tehát maradtak.
Ázsia többi részében a riksák többségét kerékpárral, vagy motorkerékpárral vontatják. Egyébként egy 15 perces riksázás ember vontatta kocsival tíz rúpiába (31 forintnak megfelelő összegbe), motorral húzottban ennek a duplájába kerül.