Az utolsó kereszteshadjárat

II. Orbán pápa 1095-ben a clermont-i zsinaton hirdette meg a szeldzsuk törökök elleni szentföldi kereszteshadjáratot. Az elsősorban Lotharingia, Provance, Dél-Itália vidékéről érkező katonák keresztet viseltek ruhájukon – innen ered a hadjárat elnevezése.

A keresztes menet eredetileg a katolikus vallás védelmében fogalmazódott, a gyakorlatban azonban politikai célzata volt, és gazdasági vonzatai is hamar felszínre törtek. Hét keresztes hadjárat szerveződött, a nyolcadikként pedig a gyermekek tragikus hadjáratát szokták emlegetni.

A hadjáratok csak átmeneti sikereket értek el: a kereszténység szellemében és védőbástyájaként létrejött fejedelemségek, úgymint az antiochiai fejedelemség Dél-Itáliában, a tripoliszi grófság a toulous-i gróf szervezése alatt vagy akár a jeruzsálemi királyság csak rövid időre bizonyultak életképesnek. Míg a keresztesek az egymás közötti rivalizálással voltak elfoglalva, az egyházi hatalom konfrontálódott a világi vezetéssel, valamint a muzulmánok a vártnál félelmetesebb ellenfélnek bizonyultak.

A 13. századra a klasszikus keresztes hadjáratok kora lejárt. Tunisz ostrománál IX. Lajos francia király bubópestisben meghalt, így 1270. augusztus 25-én befejeződött az utolsó kereszteshadjárat is.