Festékbe kevert üvegtől ragyognak a velencei festmények

Elektronmikroszkóppal vizsgálta meg Barbara Berrie, a brit National Gallery of Art restaurátor-szakértője a velencei festők – Lorenzo Lotto és Tintoretto – több művét, és kiderítette, hogy számos alkotás azért ragyog különleges fénnyel, mert apró üvegdarabkákat kevertek az alkotók a festékekbe.

Reneszánsz vagy barokk?

Berrie a szóban forgó alkotókat a reneszánsz korba helyezi. Lorenzo Lotto valóban az érett reneszánsz képviselője volt, de Magyarországon Tintorettót inkább a barokk előfutárának tekintik, mindenesetre inkább a két kor közé helyezhető. Az ő „Utolsó vacsora” című képei ugyanis sokkal mozgalmasabbak Leonardo hasonló, de sokkal híresebb, és valóban reneszánsz művénél, és Tintoretto például nem is szemből, hanem kissé oldalnézetből, különös perspektívából ábrázolja a tizenkét apostolt és Jézust. (Több „Utolsó vacsorát is festett Tintoretto.)

Képein különlegesek a fényviszonyok. Mozgalmas, dinamikus és a fény-árnyékjátékon alapuló kompozíció(k)ról van szó, ami inkább a barokk, mint a reneszánsz jellemzője, nem beszélve arról, hogy a festmények szerkezete sem szimmetrikus, hanem átlós szerkezetű, ami szintén a barokkot előlegezi meg. Alighanem a dinamikus szín- és fényhatások fokozására kellett Tintorettónak a különleges anyag is, amelyet festékeibe belekevert.

De térjünk vissza Barbara Berrie kutatásaira. Ő nem az Utolsó vacsorát megörökítő képeket vizsgálta meg Tintorettótól, hanem a „Jézus a Galileai-tengernél” címet viselő alkotást. (Valójában tóról van szó, amelyet Galileai-tóként is emlegetnek.) Berrie ebben a képben, illetve Lorenzo Lotto két másik alkotásában, a Szent Katalinról szóló és a Jézus születését megörökítő munkáiban is fellelt apró, lekerekített üvegszemcséket. Ezeket a por alakban vásárolható üvegszemcséket alkalmazták egyes festők Velencében. A szemcsék méretei a centiméter ezredrészét érték el, tehát igen finom anyagról van szó.

Leonardónak nem mindig sikerült a kísérletezés

A reneszánsz festők gyakran a patikusoknál szerezték be alapanyagaikat, minthogy nem egyszerű festékanyagokat használtak általában. Éppen ez volt az a korszak, amikor a lehetőségek határáig – sőt, sajnos azon túl is – kiterjesztették a piktúrában alkalmazható technikákat. Például a már említett, Leonardo-féle Utolsó vacsora éppen azért is került az utóbbi évszázadokban rossz állapotba, mert a festő olyan technológiát – alapozást – alkalmazott, amely nem volt elég időtálló. Érdekesség egyébként az is, hogy Leonardo például temperával festett kőfalra, tehát nem olajfestéket használt 1498-ban, mint ahogyan azt évszázadokon át hitték.

A reneszánsz alkotók, különösen a velencei festők a változatos fényhatások és az élénk színek használatáról voltak híresek. Az olajfestést ugyan már a középkorban is ismerték, de akkor inkább konzerválásra használták. Kifejezetten művészeti célokra először a németalföldi van Eyck testvérek használták ezt a technikát, amelyet Itáliában honfitársaik terjesztettek el. A szintén németalföldi Rogier van der Weyden például Ferrarában alkalmazta először ezt a módszert, majd Piero della Francesca vette át tőle az olajfestést. Firenzében H. van der Goes keltett nagy feltűnést, ami Leonardót is a technika megtanulására, tökéletesítésére késztette. Velence ekkoriban Firenzével és Rómával versengett, mint a reneszánsz művészet egyik központja, s talán itt érte el az olajfestészet az egyik csúcspontját is. Velencébe Antonello da Messina közvetítésével jutott el az olajtechnika, s ezután indult virágzásnak ez a módszer, amely az élénkebb színek kikeverését, finomabb árnyalatok megfestését tette lehetővé.

Briliáns velencei koloristák

A Velencében dolgozó festők, a „briliáns koloristák” (Berrie szavai szerint) tehát minden eszközt megragadtak ahhoz, hogy látványosabb, nagyobb hatást keltő műveket alkossanak. De nemcsak a festők, hanem a fazekasok, keramikusok, üvegkészítők is hasonlóra törekedtek, s alighanem a gyógyszerészek voltak a legfőbb „beszállítóik”, akik a különleges igényeket különleges anyagokkal szolgálták ki.

De miért vizsgálták meg a velencei festők képeit elektronmikroszkóppal? Egy másik kutató Louisa Matthew, a New York állambeli Schenectadyben működő Union College vizuális művészetek tanszékének vezetője, nemrégiben bizonyítékokat talált arra, hogy Velencében a festékek és a festékanyagok speciális piaca alakult ki, méghozzá más európai területeknél legalább száz évvel korábban.

Levéltári felfedezés vezetett a mikroszkópos vizsgálathoz

Lotto: Jézus születése

Matthew velencei levéltárakban kutatott, és dokumentumok sokaságát lapozta át, amíg meg nem találta a poros végrendeletek és adóbevallások tömegében azt a leltárat, amely 102 tételről számol be. Ez a leltár szépen mutatja, hogy milyen anyagokat kívántak a velencei festők, és hogyan zajlott a kereskedők és a piktorok közötti üzlet. A leltár egy üzlettulajdonos, Domenico de Gardignano halála után készült. Gardignanót akkoriban csak úgy emlegették, hogy ő egy „dai colori”, vagyis „olyan ember, aki a festéküzletből jön”.

Az 1534-es leltár szerint egyes festékanyagokban üveg is található, de persze nem mindegyikben. Matthew szerint ez azt bizonyítja, hogy egyes vásárlók igényt tartottak az üvegszemcséket tartalmazó anyagokra, mások pedig nem. A feltételezések szerint az összetevőket sajátos üzleti titokként kezelték a kereskedők. Így azok a festők, akik különleges technikát alakítottak ki, nem mindenkinek árulták el titkukat, és a kereskedőktől is megkövetelték, hogy csak nekik és esetleg baráti körüknek, a velük jó viszonyban lévő más festőknek szállítsanak bizonyos árukat. A Gardignanónál vásárlók mindenesetre többnyire egy körből kerülhettek ki, és megosztották ötleteiket és a beszerzett anyagokat egymás között, de azért nem mindenki válogatta csak a polcról az árukat – Matthew szerint.

Matthew kutatásai után vizsgálta meg Barbara Berrie Lorenzo Lotto két festményét elektronmikroszkóppal. Ő fel is fedezte a kis üvegszemcséket, a lekerekített pici darabokat a festékekben, például Szent Katalin vörös ruhájában, illetve József narancsvörös kabátjában (a Jézus születése című képen). Berrie Tintoretto Jézus a Galilei-tengernél című művén a sárga festékben talált üvegszemcséket, ami hitelesítette Matthew korábbi kutatásait.