Adalbert, Vince2021. szeptember 27., hétfő
Kultúra

Kivonja a mérgező kémiai anyagokat termékeiből az LG

2005.09.05.Admin
National Geographic Magyarország

A „Life’s Good!” mottójú LG is beadta a derekát, meghajolt a környezet- és egészségvédelem elemi követelményei előtt és bejelentette, hogy kivonja a mérgező kémiai anyagokat termékeiből – adta hírül a Greenpeace.

A cég mindezt azután jelentett be, hogy a Greenpeace kampányolni kezdett a hatalmas mértékű elektronikus hulladékot termelő gyártók komolyabb felelősségvállalásáért. A környezetvédő szervezet összeállított egy listát is azokról a gyártókról, amelyek a Greenpeace ösztönzésére vállalták, hogy a veszélyes anyagokat kivonják a termékekből. A lista második fele azokat a gyártókat sorolta fel, amelyek nem tettek ilyen vállalásokat.

A szervezet szerint az LG nyilatkozatát az a megdöbbentő Greenpeace riport is befolyásolhatta, amely Indiában és Kínában készült az e-hulladék kereskedelemről. A nyugati, fejlett országok többségéből ezekbe az országokba exportálják a veszélyes e-hulladékokat. A cégeknek ez olcsóbb megoldás, mint a fejlett országok törvényi előírásai közepette szétszerelni, újrafeldolgozni termékeiket.

A hatósági kontroll nélküli e-hulladék feldolgozást a fejlődő országokban gyakran gyerekek végzik, ők válogatják ki a veszélyes anyagokból készült apró alkatrészeket. Súlyos betegségekhez vezet az is, hogy ezek feldolgozása, olvasztása közben a felnőtt és gyermek munkások mérgező gázokat lélegeznek be. Az egészség károsításán túl komoly környezetszennyezéssel is vádolhatóak a cégek A Greenpeace egyik tudományos munkatársa vizsgálatokat folytatott Indiában és Kínában. A szennyvízből, termőföldből, folyókból és üledékükből vett minták egyaránt szennyezettek voltak.

Évente közel 20-50 millió tonna elektronikus hulladék keletkezik. (Ha ezt a mennyiséget vagonokba pakolnák, akkor az így feltöltött vonat körbeérné a Földet.) Az e-szemét mennyisége nő a leggyorsabban. A televíziók és a mobiltelefonok okozzák a legnagyobb problémát, mert ezeket cserélik a leggyakrabban. Európában évente 3-5 százalékkal nő az e-hulladék aránya, ez háromszorosa az egyéb hulladékoknak. A fejlődő országok sem maradnak ki ebből a folyamatból, az elkövetkező öt évben várhatóan megháromszorozzák az általuk kitermelt e-szemét mennyiségét.

Megdöbbentő tények:

Egy számítógép átlagos használati ideje 1997-ben 6 év volt, 2005-ben azonban már csak 2.

A mobiltelefonok élettartama a fejlett országokban kevesebb, mint 2 év.

183 millió számítógépet adtak el világszerte 2004-ben – ez 11, 6 százalékkal több mint 2003-ban.

674 millió új mobiltelefon került a fogyasztókhoz 2004-ben – ez 30 százalékkal több mint 2003-ban.

2010-re várhatóan 716 millió új számítógép lesz használatban. Kínában 178, míg Indiában 80 millió új tulajdonossal számolhatunk.

Forrás: Greenpeace Magyarország

Hozzászólások

Évgyűrűkkel a hangszerek nyomában

Évgyűrűkkel a hangszerek nyomában

Az évgyűrűk segíthetnek kideríteni, hogy egy réginek vélt hangszer tényleg régi, tényleg valódi-e.

Az Operaház megnyitója

Az Operaház megnyitója

1884. szeptember 27-én megnyitott az ország első zenei színháza, ami nem más, mint az Operaházunk.

Jégkorszaki lábnyomokat találtak

Jégkorszaki lábnyomokat találtak

A maradványok segíthetnek megállapítani, hogy mikor érkeztek meg az első emberek az amerikai kontinensre.

Rituális tárgyakat találtak Egyiptomban

Rituális tárgyakat találtak Egyiptomban

A leletek Hathorhoz köthetőek, de egyéb istenek tiszteletére utaló tárgyakat is felfedeztek.

Emberi maradványokra bukkantak egy gázvezeték építésekor

Emberi maradványokra bukkantak egy gázvezeték építésekor

A holttestek nagyjából 800 évesek, a csontok mellett rengeteg sírmellékeket is találtak.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket