A nagy találkozás

Tudósok igen sokáig vitatkoztak azon, hogy vajon közvetlen elődeink és a máig megmagyarázhatatlan okokból, mintegy 30 ezer évvel ezelőtt kihalt neandervölgyi ősember találkozhatott-e egymással, és ha igen, akkor miként is viszonyultak egymáshoz: háborúskodtak egymás ellen, vagy netán alig érintkeztek, csak eléltek egymás mellett. Nos, ez utóbbi kérdésre továbbra is csak feltételezésekkel tudnak válaszolni a régészek, ám abban immáron egészen biztosak, hogy a neandervölgyi ember és a Homo sapiens sapiens találkozhatott egymással.

Egy régi lelet újrafelfedezése

A kelet-franciaországi Chatelperron faluban feltárt leleteket ugyan már a 19. század közepén, a vasútépítési munkálatok közben megtalálták, és több mint száz éven át intenzíven foglalkoztatták is a kutatókat az ott megtalált eszközök, ám a legutolsó vizsgálat óta immár több mint fél évszázad eltelt.

1951-ben ugyanis Henri Delporte vette utoljára górcső alá a leleteket, alaposan dokumentálva azokat. Csakhogy ekkoriban még nem állt rendelkezésre az ún. radiokarbonos vizsgálati módszer, amely segítségével viszonylag pontosan meghatározhatók a ránk maradt tárgyak kora.

A cambridge-i egyetem professzora, Paul Mellars azonban nemrégiben újból „felfedezte” a csontokat és különféle tárgyakat, amelyek egy raktár mélyén lapultak több mint fél évszázada. A Nature című szaklapban közzétett tanulmány szerint a Vichy városától mintegy 40 kilométerre észak-keleti irányban elhelyezkedő település, Chatelperron minden valószínűség szerint már úgy vonulhat be a régészeti kutatások történetébe, mint egy több évtizedes vitát lezáró kulcs.

„Észrevettük, hogy ezeket a csontokat és eszközöket is alá tudjuk vetni a radiokarbonos vizsgálatnak, amely Delporte idején még nem állt rendelkezésre” – nyilatkozta Mellars a The Times című brit napilapnak. „Ez az első olyan egyértelmű bizonyíték, amely megmutatja, hogy a neandervölgyi és közvetlen elődünk legalább ezer éven át egymás mellett élt Nyugat-Európában.”

Együttélés vagy egymás mellett élés?

A radiokarbonos vizsgálatok alá vetett kőbalták és csontok három rétegből származnak. A legalsó rétegből származó leletek 40 ezer évvel ezelőttről származhatnak, amikor is a chatelperron-i barlangot még a neandervölgyi lakhatta. Hozzávetőleg 38 ezer évvel ezelőtt azonban különböző okokból kifolyólag a neandervölgyiek délebbre húzódtak és a barlangban talált eszközök tanúsága szerint elődeink foglalták el a helyüket.

Csakhogy a legfelső rétegben talált hasítóeszközök arra utalnak, hogy újabb kétezer év elteltével immáron ismét a neandervölgyiek lakhatták ugyanazt a helyet. A datálások szerint a chatelperron-i barlanban utoljára jó 35 ezer évvel ezelőtt járhatott neandervölgyi, az ezt követő időszakból legalábbis nem maradt fenn semmilyen tárgyi lelet.

A szendvicsként közrefogott réteg, amely kimunkálása egyértelműen a fejlettebb technikai készséggel megáldott Homo sapiens sapiensre utal, tehát azt bizonyítja, hogy elvileg akár találkozhatott is egymással az ember elődje és a neandervölgyi. Mellars szerint „ugyan közvetlen bizonyítékunk nincsen arra, hogy valójában találkozott is egymással a két emberelőd, de annyi bizonyos, hogy egy időben egy viszonylag kis területen egymás mellett éltek, ebből kifolyólag pedig én biztos vagyok benne, hogy sokszor egymásba botlottak.”

A klímaváltozást követve vándoroltak

A valódi meglepetés azonban akkor érte a kutatókat, amikor a rétegekből kikerülő leleteket összevetették a grönlandi jégtakaróból vett minta alapján megállapított klímatörténeti adatokkal. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a Homo sapiens sapiens megjelenése egy kisebb jégkorszak beköszöntéhez köthető. Jó 38 ezer évvel ezelőtt ugyanis egy gyors és drasztikus átlaghőmérséklet-csökkenés következett be: közel 8 Celsius fokkal kevesebb volt akkor az éves átlaghőmérséklet hozzávetőleg kétezer éven át, mint azt megelőzően.

Az ismét bekövetkező felmelegedés a tudósok megrökönyödésére egybeesett elődeink és a neandervölgyiek között bekövetkezett „helycserével”. Ahogy az idő melegedett, a Homo sapiens sapiens ismét visszatért északabbra, ahonnan a lehűlés idejében érkezett, a neandervölgyi pedig elfoglalta újból a chatelperron-i barlangot. A meglepő az egészben mindössze annyi, hogy a tudósok szerint a neandervölgyi testfelépítése sokkal inkább alkalmasabb lehetett a hideg és zord időjárás eltűrésére, mint közvetlen elődünké.

A megoldást az ember leleményességében látják a kutatók: elődeink ugyanis a neandervölgyinél sokkal tökéletesebb technikával rendelkeztek a tűz birtokba vételére vonatkozóan, ahogy a vadászathoz, a szőr megmunkáláshoz is kifinomultabb eszközök voltak birtokukban. Ráadásul a társadalmi szervezettség csírái is jobban megfigyelhetőek elődünknél, amelyek együttesen azt eredményezték, hogy testi adottságai ellenére az ügyesen elkészített ruhákkal és vastag cipőkkel jobban ellenálltak a hidegnek, mint a neandervölgyiek.