Nemzeti gyásznap Kínában

1893 karácsonyán Hunan tartományban egy parasztcsalád legidősebb fiúgyermekeként született Mao Ce-tung. Az apa kisvállalkozásaiból és a földművelésből szép kis vagyont szedett össze, így gyermekeinek meg tudta adni a tanulás lehetőségét.

Apa és fiú kapcsolata hamar megromlott, de anyai közbenjárásra Mao apja mégis finanszírozta a jó eszűnek mondott Mao-t. 1910-ben szülőfaluját elhagyva és szakítva a falusi élettel, a közeli kisvárosba költözött, és igyekezett a saját elvei alapján megteremteni a maga életét, ami gyökeresen más volt, mint apjáé.

Mao Ce-tungot csak két dolog érdekelte: a tanulás és a politika. Saját bevallása szerint: „Nem érdekeltek a nők. Tizennégy éves koromban szüleim összeházasítottak egy húsz éves lánnyal, de sohasem éltem vele, sem akkor, sem később. Az én társaságom még azt is elutasította, hogy a mindennapi élet közös dolgait szóba hozza. A barátaimmal csak fontos dolgokról szerettünk eszmét cserélni – az emberi természetről, a társadalomról, Kínáról, a világról, az egész világegyetemről.”

1919-ben már aktívan politizált, két évvel később pedig az alakuló Kommunista Párt hunani szekcióját képviselte. Az 1935-ös cunji-i értekezleten pedig mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ő lesz a kommunista párt elsőszámú vezetője.

1949 után Kína mindenható politikusa ugyan elítélte a sztálini módszereket a nemkívánatos politikustársakkal szemben, mégis kegyetlen brutalizmussal állította őket félre. Itt nem voltak perek és kivégzések, de volt helyette hosszú éveken át tartó megalázás és embertelen kínzás. Sokak szerint ez azért is elborzasztó volt, mert Mao hitt tetteinek jótékony hatásában, és hitte, hogy ez a fejlődő Kína javára válik.

Mao Ce-tung 1976. szeptember 9-én hunyt el. A kínai városok utcáit emberek milliói szállták meg, hogy leróják a végtisztességet a kommunista nagyvezér előtt. Mao ugyan eltűnt az élők sorából, de évtizedes politikája máig érezteti hatását Kínában.

A Mao életét kutató történészek helyzetét nehezíti, hogy a kínai levéltárak archív anyagai zárva vannak, és csak visszaemlékezések, kortárs beszámolók segítik a tényfeltáró munkát.