Mekkából Medinába

622. szeptember 20-án Allah profétája, Mohamed híveivel együtt Mekkából Medinába ment, ahol sikeresen hirdette az új vallást, az iszlámot. A békés hittérítés mellett gyakran az erőszaktól sem riadtak vissza.
A korán árvaságra jutó Abdul Kasim Mohamed Ibn Abdullah ifjúkorában nagybátyjánál dolgozott kereskedőként, így útjai során különböző emberekkel, szokásokkal, vallásokkal ismerekedett meg. Talán ezért is történt, hogy a később kialakult muzulmán vallás több keresztényi és zsidó vallásbeli elemet tartalmaz.
Az analfabéta Mohamed 610 körül a Hirá-hegyen világosodott meg. Álmában érkezett meg hozzá – a Bibliából jól ismert – Gabriel arkangyal, aki az új hittanok hirdetésére biztatta. Innentől kezdve Mohamed az új vallás elkötelezett hívévé vált. A muzulmán vallás jegyében a vagyonos mekkai kereskedők ellen fordult, és polkolbeli tűzzel fenyegette meg őket. Így nem meglepő, hogy a gazdag arab város elhagyására kényszerült.
622. szeptember 20-án szegény híveivel együtt Mekkából Medinába vándorolt – mások szerint inkább életét mentve menekült. A városban Mohamed tanainak hirdetésébe fogott, melyre az ottlakók nagyobb fogékonyságot mutattak, mint a mekkaiak. Egyre többen váltak az új vallás követőivé, viszont akik ellenálltak, azokra Mohamed lecsapott. Zsidókat űzetett ki a városból, vagyonelkobzások zajlottak, a szelíd és az erőszakos hittérítés egyaránt jellemző volt.
Mohamed, míg élt, maga volt az élő „hittankönyv”, halála után viszont, 640-ben tanításaiból összeállították a muzulmánok szent könyvének számító Koránt. A 114 szúrából álló Koránban az élet szinte minden területére kiterjedő tanítások szerepelnek.