Pongrác2021. május 12., szerda
Kultúra

Európa egyik legnagyobb római kori fóruma épült Gorsiumban

2005.10.03.Admin
National Geographic Magyarország

A Tác melleti római kori település, Gorsium emlékeit kutató régészeknek a napokban befejezett, idei ásatáson is a fórum kutatása adott munkát - közölte az ásatás idei eredményeit ismertető bemutatón a feltárást 48. esztendeje irányító régészprofesszor.

A több esztendeje tartó kutatás nyomán egyre több részlete válik ismertté a római kori közélet színteréül szolgáló térnek – mondta el a népes hallgatóság előtt Fitz Jenő. A régészek idén a fórum nyugati és keleti oldalán dolgoztak.

A nyugati oldalon több avar kori sírt bontottak ki, a keleti részen pedig egy nagyméretű csatorna mintegy két méter magas falrészletei kerültek elő. A tér déli oldalán egy “igen jelentősnek mutatkozó”, nagyméretű épület nyomait fedezték fel. Kibontására később kerül majd sor, de a méretei alapján feltételezhető, hogy a gorsiumi ünnepségek egyik színhelye lehetett – közölte Fitz Jenő.

A feltárás eddigi eredményei már sejtetik Gorsium fórumának egykori pompáját, monumentalitását. A római kori Pannóniában nem volt hozzá hasonló nagyságú tér, de Európában is a legnagyobbak közé tartozhatott – vélte a régészprofesszor. Mint mondta, az már bizonyos, hogy a gorsiumi fórum hosszúsága 90 méter volt, pontosan akkora, mint a római Forum Romanum-é, a szélességét azonban tudományos pontossággal még nem sikerült megállapítani.

Feltehető, hogy a római fóruméhoz hasonlóan, az is 90 méter volt, a 90 -es szám ugyanis afféle “szent szám” lehetett a római birodalomban – fogalmazott Fitz Jenő. A feltárás idei eredményeinek bemutatásán “meglepetés” is várta a romterület látogatóit: lenyűgöző látványosságként elkészült Gorsium nyugati területéhez vezető oszlopsor, valamint a fórum területén korábban feltárt templom előcsarnokát ékesítő oszlopok rekonstrukciója.

A légi felvételek tanúsága szerint Gorsium csaknem 200 hektárt foglalt el. Azon belül maga a szent kerület – amelynek a fórum is része volt, – 9 hektáron épült fel. Mivel a római kori település fölé a későbbi évszázadokban nem építkeztek, az emlékek teljes egészében feltárhatóak.

A terület leletekben való gazdagságára jellemző, hogy a feltárás 48 esztendeje alatt a hihetetlen régészeti kincseket rejtő területnek mindössze 6 százalékát sikerült kibontani.

Hozzászólások

Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

Noha a civilizációt nagyon különböző anyagi kultúrájú népek alkották, genetikailag egységes volt.

Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

A groteszk arcot formáló tárgyat szándékosan helyezték el egy épület alapzatában 1900 éve.

Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

A HMS Urge 1942 áprilisában tűnt el Málta közelében, utóbb egy összeesküvés-elmélet is kialakult a sorsát illetően.

Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

Itt a tavasz, megújul a természet és megújulunk mi is.

Megtalálták az emberiség egyik legkorábbi sírját

Megtalálták az emberiség egyik legkorábbi sírját

A nyughelyben egy hároméves gyermek maradványait temették el.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket