Taksony, Ilma, Filoména2021. november 29., hétfő
Kultúra

Kolerajárvány tombol Nyugat-Afrikában

2005.10.05.Admin
National Geographic Magyarország

Már háromszáz halálos áldozata van a nyugat-afrikai kolerajárványnak Bissau-Guineában, a betegségben szenvedők regisztrált száma pedig elérte a 17 ezer 850-et - közölte kedden az ország egészségügyi minisztériumának szóvivője.

“A járvány terjedése megállt, a regisztrált új betegek száma már csökken, naponta 15-20 ember, miközben júliusban és augusztus elején még 100-150 új beteget vettek fel naponta a kórházakba” – állította El Hadji Lamine. Szeptemberben a hatóságok szigorú intézkedéseket vezettek be, amelyek megítélésük szerint meghozták az eredményüket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptember elején figyelmeztetett, hogy az idén Nyugat-Afrikában több tízezer ember betegedett meg kolerában, és a helyzet évről évre rosszabb. A leginkább sújtott ország Bissau-Guinea, de Burkina Fasóban, Elefántcsontparton, Guineában, Libériában, Maliban, Mauritániában, Nigerben, Szenegálban, és délebbre, Kongóban is jelentettek haláleseteket.

A megbetegedések rendkívüli száma részben az időjárási körülményekre és a regionális konfliktusok kiváltotta tömeges vándorlásra vezethető vissza. A vándorlások megnehezítik a járvány elleni harcot is. Szakértők szerint a közegészségügyi viszonyok javításával és kellő tájékoztatással könnyebben meg lehetne állítani a kór terjedését. Ehhez azonban több pénzre van szükség – állítják ENSZ-szervek illetékesei.

Hozzászólások

A Közel-Kelet legnagyobb fennmaradt mozaikja

A Közel-Kelet legnagyobb fennmaradt mozaikja

A 8. században épült Hisám-palota udvarát díszítő színes mozaik térkő a ciszjordániai Jerikóban összesen 827 négyzetméteres járófelületet díszít.

Római mozaikra bukkantak egy farmon

Római mozaikra bukkantak egy farmon

A Homérosz Iliászának egy jelenetét megörökítő mozaik egy villához tartozott.

Több száz tárgy került elő Törökország tengereiből

Több száz tárgy került elő Törökország tengereiből

2021-ben különösen sikeresek voltak a helyi tengeri régészeti projektek.

Őskori medált fedeztek fel Lengyelországban

Őskori medált fedeztek fel Lengyelországban

A tárgy lehet a legkorábbi ékszer Eurázsiában, amelyet fajunk hozott létre.

Sarkkutatók hajónaplóira találtak rá egy raktárban

Sarkkutatók hajónaplóira találtak rá egy raktárban

Ernest Shackleton és Robert Falcon Scott déli-sarki kutatókhoz köthető, felbecsülhetetlen értékű leletekre, köztük hajónaplókra bukkantak az új-zélandi meteorológiai szolgálat egy pinceraktárában.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket