Az aradi vértanúk kivégzése

„A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre,
Emberszívekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt, ”
(Vörösmarty: Előszó)

A „vész” az osztrák minisztertanács augusztus 20-ai döntése miatt tört ki, ahol Ferenc József császár jelenlétében elhatározták, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc valamennyi politikai és katonai vezetőjét el kell fogni; a volt császári tisztek ellen eljárást kell indítani; a szolgálatra alkalmas honvédeket be kell sorozni a császári seregbe.

A nemzetközi közvélemény a megbocsátást javasolta, ám Zsófia, Ferenc József anyja és Schwarzenberg miniszterelnök, akik nagy hatást gyakoroltak a fiatal uralkodóra, úgy ítélték meg, hogy kemény kézre van szükség a lázadó magyarokkal szemben. Schwarzenberg szerint: „A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk”. „Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől” – tette hozzá. Ezután parancsot küldtek Haynau táborszernagynak, hogy a végrehajtott halálos ítéleteket jelentse.

Október hatodikán, a hajnali órákban az aradi vár sáncárkában agyonlőtték Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyot, Lázár Vilmos ezredest. Néhány órával később a bitófa alá vezették Pöltenberg Ernőt, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Lahner Györgyöt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knézics Károlyt, Török Ignácot, Nagy Sándor Józsefet, gróf Vécsey Károlyt. A megtorlásnak esett áldozatul ugyanezen a napon, Pesten gróf Batthyány Lajos, aki az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke volt.

Aradon véget ért tizenhárom nagyszerű, rendíthetetlen jellemű hős és hazafi élete. Az áldozatok méltósággal viselték sorsukat: Pöltenberg Ernő midőn végignézett a bitófa alá állított társain, azt mondta: „Szép küldöttség megy Istenhez a magyarok ügyében repraesentálni.” Damjanich Jánost a derültség és a lelkinyugalom még a vesztőhelyen sem hagyta el: „Különös, nekem, ki az ellenség irányában mindig első voltam, most mint utósónak kell bezárnom bajtársim hősi menetét.”

Az osztrák minisztertanács határozatának következtében mintegy 170 főt végeztek ki, 1500 elítélt került börtönbe, 40-50 ezer embert kényszersorozással vittek el és több ezren menekültek emigrációba. A kivégzések nemzetközi tiltakozást váltottak ki. Palmerston, Anglia miniszterelnöke a következőképpen ítélte meg a történteket: „Az osztrákok a legnagyobb vadállatok azok közül, akik valaha a művelt ember nevet birtokolták; kegyetlenkedésük Galíciában, Olaszországban, Magyarországban és Erdélyben csupán az afrikai és haiti négerek eljárásához hasonlítható.”