Az egyházi tisztségek áruba bocsátása

1046. október 24-én a páviai zsinaton betiltották a szimóniát, az egyházi tisztségek áruba bocsátását. A szimónia fogalma Simon mágus nevére vezethető vissza, aki pénzért akarta megvásárolni az apostolok csodatevő képességét.
A 10. században Cluny-ből kolostori reform indult el, melyhez rengeteg, erkölcsileg megújulni kívánó bencés apátság csatlakozott. Ezzel létrejött az ún. Cluny kongregáció, amelynek legfontosabb célkitűzése az eredeti bencés regulákhoz való visszatérés volt.
A reformerek szerint az első halaszthatatlan lépés az egyházi és a világi uralom szétválasztása volt, hogy ezentúl ne legyen az uralkodóknak döntő befolyása a különböző szintű egyházi méltóságok, pozíciók betöltésében.
Továbbá valósuljon meg az egyház szabadsága, mely csak úgy mehet végbe, hogy megszűntetik a szimóniát, az egyházi tisztségek áruba bocsátását.
A szimónia szó eredete az újtestamentumi Apostolok Cselekedeteiben említett Simon mágus nevére vezethető vissza, aki mint samáriai varázsló pénzért akarta megvásárolni az apostolok csodatevését. Már a 451-es kalkedoni zsinaton nyomatékosan megtiltották, hogy valakit bizonyos összeg fejében pappá válasszanak. Ennek ellenére a szimónia gyakran az egyházi tisztségbejutás szerves részét képezte.
1046. október 24-én a páviai zsinaton újra megpróbálkoztak a szimónia betiltásával, azonban valószínűleg nem átütő sikerrel, hiszen a későbbi zsinatokon állandóan felmerült a létező szimónia problémája. Az 1139-es II. lateráni, az 1179-es III. lateráni, az 1545-ös tridenti zsinaton újból és újból megerősítették az egyházi tisztségek áruba bocsátásának tilalmát.
Az egyházi hivatalokkal való visszaélés a középkor alkonyán érte el csúcspontját. VIII. Ince és VI. Sándor pápa esete kiváló példaként szolgál a szimónia létezésére, ugyanis mindketten pénzért vásárolták meg hatalmukat.