Ármin, Pálma, Izidor2021. május 10., hétfő
Kultúra

Az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény megszületése

2005.10.31.Admin
National Geographic Magyarország

1947. október 31-én Genfben amerikai irányìtással több ország is aláìrta az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményt (GATT). A résztvevők célul tűzték ki a vámtarifák csökkentését, az akadálytalan kereskedelem megvalósìtását, az életszìnvonal emelését, a teljes foglalkoztatottság elérését, az árutermelés és az áruforgalom dinamikus bővìtését.

Az 1940-es években az Amerikai Egyesült Államok folymatosan arra törekedett, hogy a világgazdaságban elért irányìtó pozìcióját megtartsa és tovább erősìtse. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Nemzetközi Újjáépìtési és Fejlesztési Bank (Világbank), az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény (GATT) létrejötte Amerika és a dollár útját egyaránt egyengette. A legfontosabb valuta, a „világpénz” a dollár lett, amit arannyal tettek egyenértékűvé.

Amerika egy egységes gazdasági világot akart megteremteni, melyhez alapvetően hozzátartozott a szabadkereskedelem. Fischer Ferenc „A megosztott világ” cìmű könyvében azt ìrja, hogy Amerika azért is akart egy jólműködő világgazdaságot kialakìtani, mert ezáltal csökkent volna a politikai blokkosodás veszélye. A saját sikerein felbuzdult Amerika az egyenjogúság álarca mögé bújva minden más országgal szemben vezető szerepet szánt magának a gazdaság irányìtásában.

Az akadály nélkül funkcionáló kereskedelem megteremtését – az első lépések egyikeként – az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezmény keretén belül kìvánták megvalósìtani. Hosszas viták után 1947. október 31-én Genfben 23 ország, többek között Hollandia, Belgium, Nagy Britannia, Egyesült Államok, Franciaország, Brazilia aláìrta az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményt (GATT). Ebben célul tűzték ki a vámtarifák csökkentését, az akadálytalan kereskedelem megvalósìtását, az életszìnvonal emelését, a teljes foglalkoztatottság elérését, az árutermelés és az áruforgalom dinamikus bővìtését. Szovjetunió ehhez nem csatlakozott, hanem ellenlépésként az érdekszférájába tartozó szocialista országokat összefogva létrehozta a saját gazdasági blokkját, a kapitalista tőke maximális kizárásával.

Az időközben megalakult WTO alá került GATT eredményei azt mutatják, hogy több évtized leforgása alatt a világkereskedelem 16-szorosára nőtt.

Hozzászólások

Megtalálták az emberiség egyik legkorábbi sírját

Megtalálták az emberiség egyik legkorábbi sírját

A nyughelyben egy hároméves gyermek maradványait temették el.

Mikor is lett vége a második világháborúnak?

Mikor is lett vége a második világháborúnak?

Európában számos országban május 8-án ünneplik a második világháború végét.

Külföldiek is szolgáltak VIII. Henrik legendás hajóján

Külföldiek is szolgáltak VIII. Henrik legendás hajóján

A Mary Rose korának egyik legnagyobb és legveszélyesebb hadihajója volt.

A Földtani Intézet kék tetős palotája

A Földtani Intézet kék tetős palotája

A mai napon van évfordulója annak, hogy 1900. május 7-én átadták a Stefánia út egyik ékességét, a Magyar Királyi Földtani Intézetet.

Viking előkelő elveszett csontjaira bukkantak

Viking előkelő elveszett csontjaira bukkantak

A maradványokat 1868-ban tárták fel, de a 20. században nyomuk veszett.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket