Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Kultúra

Luther kifüggeszti 95 pontját

2005.10.31.Admin
National Geographic Magyarország

1517. október 31-én a wittenbergi plébános megunva azt a lehetetlen állapotot, hogy hívei pénzen vásárolnak bűnbocsánatot, a templom kapujára kifüggesztette 95 pontját. Három évtized múlva Luther Mártonra már úgy emlékeznek, mint a reformáció atyjára.

Luther (eredeti nevén Luder) Márton 1483. november 10-én született Eislebenben, szülei, jobb sorsra szánva, 1501-ben fiukat beíratják az erfurti egyetem jogi karára. A kiváló képességekkel megáldott tanuló négy év múlva megkapja magiszteri kinevezését. Talán igaz az a legenda, amely szerint egy vihar térítette el ügyvédi pályájától és tett fogadalmat Szent Annának: szerzetesnek áll.

A vihart túlélve megtartotta szavát, 1505-ben bekopogtatott az erfurti Ágoston-rendi Fekete kolostor kapuján és Isten szolgálatába állt. Pontosan betartotta a szerzetesi regulát, dolgozott és tanult, ez utóbbit oly lelkiismeretesen, hogy rövidesen megkapta a teológia doktora címet, és 1512-ben elnyeri a wittenbergi egyetem bibliai tanszékének irányítását. Egyetemi tanárként teológiai kört szervez maga köré, ahol reformgondolatait vitatja meg ifjú tanítványaival, 1514-ben már az egész város figyelemmel hallgatja Luthert, mint a város prédikátorát.

A kifüggesztés

A 95 pont kiszegezésének közvetlen előzményeként a búcsúcédulák árusítását tekinthetjük, bár nem ekkor jelentek meg először. Több mint 500 éve árusították már őket, a keresztes hadjáratok idején jelentek meg, ekkor az egyház magára vállalta a háborúba indulók vezeklését. XVI. századi megjelenésének okai jóval prózaibbak, a pápa a Szent Péter-bazilika építésére gyűjtötte a pénzt, Albrecht von Brandenburg püspök (aki jutalékos rendszerben árultatta a búcsúcédulákat) pedig a Fugger-bankház kölcsöneit szerette volna visszafizetni.

Luther fellépésének oka valójában egy félreértés volt, a búcsúcédulák vásárlása ugyanis nem mentesített a bűnbánat alól, a köznép gondolkodása azonban összemosta a bűnbánatot és a vezeklést. Ezt a félreértést csak erősítette Johann Tetzel dominikánus szerzetes, akinél még a halottak bűnét is meg lehetett váltani néhány ezüsttel. Neki tulajdonítják a következő mondást is: „Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen.”

A wittenbergi prédikátor gyakorlatilag ez ellen emelte fel szavát, amikor feletteseinek elküldte tiltakozó levelét, s e levélnek a melléklete volt a 95 pont. Bár e korban valóban „hirdetőtáblaként” szolgáltak a templomkapuk, ám a kiszegezést csak legendaként tarthatjuk számon.

Fő tételei:

5. A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.

21. Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa általi elengedése a bűnhődésnek az embert minden bűnhődéstől feloldja és megmenti.

32. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.

37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.

40. Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis esetenként.

45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.

75. Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva – az Istenszülő (Máriát) erőszakolta volna is meg.

84. Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?

86. Továbbá: Miért nem építi föl a pápa – akinek vagyona felülmúlja a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is – Szent Péternek legalább azt az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?

Fellépése nem a pápai hatalom ellen irányult, mégis kiátkozással fenyegették meg tanai miatt. Luthernek választania kellett, 1520. december 10-én nyilvánosan elégeti a kiátkozóbullát (Exurge Domine):„Mivel megzavartad Isten Igazságát, pusztítson el az örökös tűz.”

Bibliafordítás

V. Károly német-római császár a wormsi birodalmi gyűlés elé idézte a reformátort, aki, Bibliára hivatkozva, nem hajlandó visszavonni tételeit, életét Bölcs Frigyes menti meg, wartburgi várába „rabolja”. Kényszerű fogságát (Junker Jörg néven) kihasználva lefordítja német nyelvre az Újszövetséget, amely a német irodalmi nyelv alapjaként szolgált, ezt a fordítást nevezik Szeptemberi Bibliának. A teljes bibliafordítással 1534-re készül el.

Luther gondolataival lavinát indított meg, tételeit nem csak követik, de sok esetben túllépik, ezért kényszerül 1522-ben kilépni a nyilvánosság elé és megálljt parancsolni a képrombolók mozgalmának.

1524-ben a parasztlázadások ellen lép fel, akik a felsőbbségtől való megszabadulást a nemesség elleni harc jelszavává tették. Hiába mondta Luther: csak szellemi felszabadulásra gondolt. Ekkor írja meg sok vitát kiváltó könyvét, a parasztok rabló és gyilkos hordái ellen szóló művet. Ezután újabb probléma keletkezik: nem sikerül tételeit egyeztetni a svájci reformáció hirdetőivel, ezért a két ág külön indul hódító útjára (a svájci reformáció vezetője Kálvin János)

Magánéletében is változások történnek, elveszi Bóra Katalint, a szökött apácát, aki mindvégig kitart Luther és az egyre gyarapodó családja mellett. Életét sem fenyegeti már veszély, 1526-ban a speyeri birodalmi gyűlés betarthatatlannak nyilvánítja a reformáció elleni küzdelmet, négy év múlva már az augsburgi birodalmi gyűlésen olvassa fel Melanchton az Ágostai Hitvallást. A protestáns fejedelmek katonai szövetséget kötnek (Schmalkaldeni Szövetség), ezzel megindul a vallásháborúk 1648-ig tartó hosszú sorozata.

Luther Márton életét 1546 február 18-án fejezte be.

Hozzászólások

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Az időszámítás előtti 200-100 közötti periódusból származó geoglifa ősibb lehet a térség többi alkotásánál.

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Képes-e a különböző hátrányos helyzetű csoportok iránti sajnálat cselekvésre motiválni a többségi társadalom tagjait – tették fel a kérdést kutatásukban a PPK kutatói.

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Az elmúlt hetekben sorra azonosítják a lezárt koporsókat az ókori nekropolisz temetkezési aknáiban.

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Ceruzahegyből farag korabeli figurákat Ebrahim Belal, egyiptomi képzőművész.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket