Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Kultúra

Drámaian növekszik az ökológiai menekültek száma

2005.11.23.Admin
National Geographic Magyarország

A politikai és gazdasági okokból kivándorlók mellett a nemzeti közösségnek a menekültek egy új típusára is fel kell készülnie: az ökológiai menekültek problémája ugyanis egyre égetőbb kérdés, számuk 2010-re elérheti az 50 milliót.

A tengerek szintjének emelkedése, az elsivatagosodás, a tengerpartok eróziója, valamint az árvizek egyre gyakrabban kényszerítenek embereket lakhelyük elhagyására – e földönfutókat nevezzük ökológiai menekülteknek.

A bonni ENSZ Egyetem kutatói szerint ez a menekültkategória annyira új, hogy még maga a fogalom is hiányzik a nemzetközi jogból, így a politikai menekültekkel ellentétben a környezeti menekültek problémája a kormányokban és a segélyszervezetekben még nem is tudatosodott. Pedig számuk egyes becslések szerint már most eléri a 20 milliót, 2010-re pedig az 50 milliót is megközelítheti. Pesszimista előrejelzések szerint 2050-re 150 millióra is nőhet ez a szám.

„Egyre többen élnek olyan sérülékeny körülmények között, hogy egy természeti csapást követően már nem tudják adott helyen újraépíteni életüket, így kénytelenek elvándorolni” – nyilatkozta Anthony Oliver-Smith, a bonni ENSZ Egyetem szakértői csapatának tagja a NationalGeographic.com-nak. „Ezeket az embereket támogatni kell, ám ahhoz hogy a lehetséges segélyezők felismerjék a problémát, először is pontosan definiálni kell az ökológiai menekült fogalmát.”

A globális felmelegedés áldozatai

A 2003. decemberi délkelet-ázsiai cunami, vagy a Katrina hurrikán idei pusztítása következtében, pillanatok alatt vált hajléktalanná több millió ember.

Sok millió ember azonban lassú, fokozatos környezeti degradációval szembesül, amely elsősorban a klímaváltozás következménye.

Kínában a Góbi-sivatag évente több mint 26 ezer négyzetkilométerrel növekszik, sok ezer földművelőt kényszerítve az elvándorlásra.

Marokkó, Tunézia, Líbia, Egyiptom vagy Törökország évente szintén több ezer hektárnyi termőföldet veszít el az elsivatagosodás, illetve az erózió következtében.

Alaszkában a parti erózió és a tengerszint emelkedése miatt közel 200 falu van közvetlen veszélyben. Shishmaref 600 fős közössége például úgy döntött, hogy az elkövetkező négy évben a települést 22 kilométerrel beljebb költöztetik.

Hasonló döntést hozott a csendes-óceáni miniállam, Tuvalu is, amelynek lakói Új-Zélandra költöznek át az elkövetkező ötven évben a tengerszintjének emelkedése miatt.

Az egyre hosszabb száraz időszakok miatt a hagyományosan vándorló életformát követők szintén kénytelenek változtatni.

Kell egy definíció

Mivel a környezeti változások döntően az emberi tevékenység következményei, Oliver-Smith szerint tulajdonképpen félrevezető „ökológiai menekültekről” beszélni. „A kifejezés azt sugallja, mintha a természet lenne a ludas, pedig az ember felelőssége óriási a folyamatokban.”

Míg a politikai menekültek élelmet és menedéket kapnak a kormányoktól, segélyszervezetektől, az ökológiai menekülteket a nemzetközi jog egyelőre nem ismeri el. A kutatók ezért is igyekeznek minél pontosabb meghatározást adni a menekültek ezen új kategóriájára, annak ellenére, hogy természetesen éles határvonalakat nehéz húzni, a lakóhely degradációja sokszor csak az egyik oka az elvándorlásnak.

Ahhoz azonban, hogy a nemzetközi közösség valós segítséget tudjon nyújtani e menekültek millióinak, a kifejezésnek felvételt kell nyernie a nemzetközi egyezményekbe.

Hozzászólások

Ezek a képek nyerték a háziállatok vidám fotóversenyét 2020-ban

Ezek a képek nyerték a háziállatok vidám fotóversenyét 2020-ban

Házi kedvenceink vidám fotóinak versenye lezárult, a nyertes képek pedig mosolyt csalnak arcunkra.

Értékes leletek kerültek elő a Citadella megújítási munkálatai során

Értékes leletek kerültek elő a Citadella megújítási munkálatai során

A Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek.

Hajóroncsot tárt fel egy trópusi vihar

Hajóroncsot tárt fel egy trópusi vihar

Az Eta névre keresztelt hurrikán 2020. november 10-én érte el Florida északi részének partját.

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

Az idén a koronavírus-járvánnyal függ össze az év szava - adta hírül az MTI.

Együtt halt meg úr és rabszolgája Pompejiben

Együtt halt meg úr és rabszolgája Pompejiben

A férfiak az első gyengébb kitörést még túlélték, de nem menekültek el időben a térségből.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket