Ferenc, Hajnalka2022. október 04., kedd
Kultúra

Több mint hatmillió gyermek hal éhen évente

2005.11.23.Admin
National Geographic Magyarország

Évente hatmillió gyermek esik áldozatul világszerte az éhínségnek és az alultápláltságnak, amely összesen 852 millió embert érint - állapította meg az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az élelmezésbiztonságról kedden közzétett 2005. évi jelentésében.

“A gyermekek nagy része valamilyen gyógyítható fertőző betegségben hal meg, mint a hasmenés, a tüdőgyulladás, a malária és a kanyaró” és “túlélnék a betegséget, ha az éhezés és az alultápláltság nem gyengítené le a fizikai állapotukat és az immunrendszerüket” – áll a FAO közleményében.

Jacques Diouf, a FAO szombaton harmadszor újjáválasztott főigazgatója szerint nagyon lassú az előrehaladás az ENSZ által 2000-ben kitűzött cél, az alultáplált emberek számának 2015-ig a felére történő csökkentése felé, a nemzetközi közösség nagyon messze van a cél elérésétől.

“Ha valamennyi fejlődő régió a jelenlegi ütemben folytatja az éhínség csökkentését, csupán Dél-Amerika és a Karib-térség éri el az ENSZ célkitűzését. A FAO becslése szerint 852 millióan voltak alultápláltak világszerte 2000 és 2002 között, közülük 814, 6 millióan a fejlődő országokban.

A Fekete-Afrikában élők 33 százaléka, az ázsiai-csendes-óceáni térségben élők 16 százaléka alultáplált. A FAO adatai szerint az éhezők és a nélkülözők 75 százaléka szegény országok falvaiban él. A szervezet szerint két fronton kell az éhség ellen küzdeni: a termelékenységnek és a jövedelmeknek nemzeti és nemzetközi beruházásokkal történő növelésével (egyebek között a kisgazdaságok öntözésének és az infrastruktúrának a fejlesztésével), másrészt “az élelmiszerekhez való közvetlen hozzájutásnak és az éhezők szociális védelmének a biztosításával”.

Hozzászólások

Hercules ókori szobrára bukkantak

Hercules ókori szobrára bukkantak

A leletet a mai Görögország területén, Filippi romvárosánál tárták fel.

Mennyi tárgy fér el egy múzeumban?

Mennyi tárgy fér el egy múzeumban?

Minél nagyobb egy múzeum épülete, annál több. Logikus válasz, de vajon minden bekerülő műkincset, leletet láthat-e a közönség? Erre kerestük a választ a szegedi Móra Ferenc Múzeum felújítása előtt.

Több ezer éves társasjátékra bukkanhattak

Több ezer éves társasjátékra bukkanhattak

Úgy tűnik, hogy az ősi kőgolyók, amelyeket egyes szakértők korábban parittyalövedéknek néztek, valójában egy társashoz tartoztak.

Évezredeken át építettek mesterséges szigeteket Britannia lakói

Évezredeken át építettek mesterséges szigeteket Britannia lakói

A crannogok eredetileg tanyák voltak, később viszont az előkelők buliszigeteivé váltak.

Nem csak az istenek eledele volt a csokoládé

Nem csak az istenek eledele volt a csokoládé

Az uralkodó elképzelés szerint a csokoládé, az „istenek eledele” fogyasztása a maja elit kiváltsága volt, ám egy új vizsgálat ezt cáfolja.

National Geographic 2022. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket