Oszkár, Ignác, Bató2021. július 31., szombat
Kultúra

Emberek százait telepítik ki a kínai ökológiai katasztrófa miatt

2005.11.25.Admin
National Geographic Magyarország

Emberek százait telepítették eddig ki a benzollal. illetve nitrobenzollal szennyezett északkelet-kínai Szungari folyó partján lévő otthonaikból, mert ezeknek a vegyi anyagoknak a belélegzése is súlyosan veszélyezteti az emberi egészséget - közölték pénteken helyi tömegtájékoztatási eszközök.

Így a hatóságok távozásra szólították fel Niucsiatien falu lakóit, valamint a Hejlungcsiang tartomány közigazgatási székhelyéhez, Harbinhoz tartozó Kuoszigetén élőket. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a szennyezett térség lakóinak a ivóvízellátására Ven Csia-pao kormányfő személyesen adott utasítását.

A Szungari folyóba annak következtében került összesen száz tonnányi mérgező anyag, hogy november 13-án Csilin városánál egy vegyi üzemben robbanás történt. A kínai hatóságok napokig elhallgatták a baleset hírét, s csak azután tettek említést róla, hogy kiderült: súlyos környezetkárosító katasztrófa következett be.

A kínai környezetvédelmi hatóságok ígéretük szerint minden megtesznek annak érdekében, hogy a Szungari vízének szennyezettsége minél alacsonyabb szintre süllyedjen akkorra, amikorra a folyó a kínai-orosz határ mentén lévő Amurba ömlik. Egyelőre ennek időpontjáról ellentmondásos szakértői vélemények látnak napvilágot: a kínai fél szerint majd két hét múlva érkezik meg a 80 kilométeresre nőtt szennyfolt az Amurba, az orosz illetékesek ezzel szemben azzal számolnak, hogy ez már három-négy napon belül bekövetkezhet.

Az Amur oroszországi partvidékén a hatóságok gőzerővel készülnek a szennyezett ár fogadására. A 600 ezres Habarovszk tőszomszédságában lévő Birobidzsán Zsidó Autonómterület Leninszkoje falvának térségében, ahol a Szungari eléri az Amurt, máris naponta hatszor vesznek vízmintát. Mérgezésre utaló jelet egyelőre még nem mutattak ki. A helyi hatóságok azonban máris megtiltották az Amur jégpáncél borította szakaszain a lékhalászatot, a helybeliek egyik kedvelt időtöltését, a közvetlenül folyó mentén húzódó közutakat pedig rendőrségi kordonnal zárták le.

Kínai lapértesülések szerint csütörtökön az ország délnyugati részén lévő Csungcsingban vegyi üzemében ugyancsak történt egy robbanás, amelyben egy ember életét vesztette hárman megsebesültek. A település 6 ezer lakóját máris kitelepítették, mert a hatóságok benzolszennyeződés veszélyétől tartanak.

Hozzászólások

Megtalálhatták Európa legősibb ólomüvegét

Megtalálhatták Európa legősibb ólomüvegét

A szakértők szerint a II. Henrik király korából származó ablakok lehetnek Anglia, és talán Európa legkorábbi ólomüvegei.

Kolostor egy negyven méter magas mészkősziklában

Kolostor egy negyven méter magas mészkősziklában

Az bulgáriai Aladzsa kolostor első ránézésre csupán egy negyven méter magas mészkő.

Ikrekkel terhes bronzkori nő sírjára bukkantak Szigetszentmiklósnál

Ikrekkel terhes bronzkori nő sírjára bukkantak Szigetszentmiklósnál

Úgy tűnik, az elhunyt közössége megbecsült és tehetős tagja volt.

Előkerült egy kép az utolsó babilóniai királyról

Előkerült egy kép az utolsó babilóniai királyról

Nabú-naid fiának neve a Bibliából is ismerős lehet.

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Úgy tűnik, az egyes populációk között már 400 ezer éve áramlott a tudás.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket