Még több vizet Velencébe!

A kép jól ismert: turisták „csónakáznak” Velence legmélyebben fekvő pontján, a Szent Márk téren. Kutatók szerint az utóbbi évtizedben évente kétszáz olyan nap volt Velencében, amikor tartottak attól, hogy az áradás beterítheti a lagúnák városát, míg a huszadik század elején mindössze hét ilyen napot jegyeztek fel. 1993 és 2002 között ötvenszer árasztotta el ténylegesen Velencét a tenger, míg 1923 és 1932 között mindössze ötször. A város maga is süllyed – ennek oka többek között az artézi kutak fúrásában keresendő –, miközben az Adriai-tenger vízszintje folyamatosan emelkedik, így a két jelenség együttes hatásának köszönhetően immár több mint 25 centimétert süllyedt Velence az utóbbi száz esztendőben.

A veszély igen komoly, de korántsem újkeletű: először 1966-ban kezdtek el komolyabban foglalkozni azzal, hogy hogyan is lehetne megmenteni Velencét az enyészettől. 1966-ban az áradásban ötezer ember vesztette el otthonát, ami a város állandó lakosait tekintve nagyon jelentősnek volt mondható. Mérnökök és politikusok a következő években különféle programokon dolgoztak, sőt, 1973-ban Velence süllyedésének problémája nemzeti üggyé vált, ám a tervek és a megvalósulás is csak igen vontatottan haladt.

Vizet pumpálni Velence alá

Jó két évvel ezelőtt ugyan több évtizedes huzavona után beindult az úgynevezett Mose-projekt, ám egy mostani ötlet részben tehermentesítheti e projektet is. Giuseppe Gambolati, a Padovai Egyetem professzora ugyanis meglepő, ám megfontolandó ötlettel állt elő: Velence süllyedésének megállításához szerinte nem kellene mást tenni, mint hogy a sziget alatti föld mélyrétegébe jelentős mennyiségű vizet juttatni. A homok aztán a föld mélyében magába szívná az elképzelések szerint a bepumpált vizet, ezzel megnövekedne térfogata és egyben megemelné egész Velencét is.

Az elgondolás szerint 12 hatalmas csővezetéken juttatnák le a megfelelő mennyiségű vizet Velence alá. Gambolati szerint elképzeléseik nem helyettesítik a Mose-projektben tervezett gátak megépítését, inkább annak kiegészítéseként szolgálnak. Az ötlet megvalósítása ugyanakkor korántsem emésztene fel olyan hatalmas összegeket, mint a védőgátak rendszerének kiépítése. A szivattyúzás hozzávetőleg 100 millió euróból „megúszható”. Gambolati-ék persze egyelőre még a tervezés és a kísérletezés fázisában vannak, így a BBC-nek nyilatkozva elismerte, hogy előbb valóban a kísérletek és a modellezés eredményét kell megvárni ahhoz, hogy a terv kivitelezhetőségéről nyilatkozni tudjon.

Dombok és völgyek Velencében?

A megvalósításhoz már mostani elképzelések szerint is minimálisan tíz évre lenne szükség, hiszen a vizet csak fokozatosan lehetne Velence alá juttatni. A furcsa elképzelésnek azonban máris akadnak kritikusai: Michele Jamiolkowski, a Torinói Műszaki Egyetem professzora szerint az ötlet ugyancsak embrionális fázisban van jelenleg, még igen sok kutatást kell elvégezni. Ráadásul a terv első hallásra is sok kétséget ébreszt: „Inkább a science-fiction területén mozgunk egyelőre” – nyilatkozta Jamiolkowski az AP hírügynökségnek.

A pisai ferde torony dőlésének megállításával megbízott mérnök szerint az alapvető probléma az, hogy nem tudjuk biztosítani a föld mélyrétegeibe bejuttatott víz egyenletes eloszlását. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy Velence nem egyenletesen emelkedik meg, hanem törésvonalak, adott esetben „dombok” és „völgyek” keletkezhetnek – ami végzetes a város számára. Jamiolkowsi számításai szerint ráadásul nem harminc, mindössze tíz-tizenöt centiméterrel lehet megemelni a most felvetett technika segítségével Velencét, ebben az esetben pedig már kérdéses, hogy megéri-e kockáztatni.

Környezeti veszélyek

Környezetvédők alapvetően ellenzik ezt a tervet is, szerintük ugyanis a vízbefecskendezésnek beláthatatlan következményei lehetnek, akárcsak a Mose-projekt folyamán felépülő mobil gátaknak. Ez utóbbiak teljesen felboríthatják a lagúnák ökoszisztémáját, így a WWF olyan technikákra hívja fel elsősorban a figyelmet, amellyel a környezetet megkímélve lehet megmenteni Velencét is. Egyik ilyen lehetőség lenne például az a módszer, ahogy jó hatszáz évvel ezelőtt is védekeztek az áradás ellen a velenceiek: ekkoriban ugyanis a környező területekről érkező folyók vizét elterelve próbálták megúszni az árvizeket. Ezzel ugyanis a folyók vizével a lagúnákba érkező hordalék sem növelik a lerakódást, ami szintén a vízszint emelkedéséhez járult hozzá.

A Mose projekt keretében megépülő mobil védőgátakat azonban nemcsak a környezetvédők ellenzik: a hajózásban is igen komoly fennakadásokat jelenthet a megépülő gát. Hajózási szakemberek szerint Velencét messze el fogják kerülni a cirkálók és a teherszállító hajók, dagály idején a nyílt tengeren kell vesztegelniük. Ezzel együtt viszont az a 18 ezer munkahely is megszűnhet rossz esetben, amelyek a hajózáshoz kötődnek. A környezetvédők persze a teherszállítók kiűzését annyira nem bánnák: szerintük a lagúnákon kívül kellene megoldani a hajók érkeztetését, megóvva ezzel Velence belső részét a teherszállítók környezetrombolásától.

A MOSE-projekt A Mose-projekt (Modulo Sperimentale Elettromeccanico) nevében a bibliai Mózesre utalnak, aki Isten segítségével vezette át népét a Vörös-tengeren. A hozzávetőleg 4, 5 billió eurót felemésztő terv szerint 2011-re olyan mobil gátak fogják védeni Velencét, melyek csak áradások idején korlátozzák a hajóforgalmat. A tengerfenéken meghúzódó hatalmas zsilipek nyugalmi állapotban vízzel vannak feltöltve, hogy aztán szükség esetén sűrített levegővel nyomhassák ki belőlük a vizet. Ilyenkor a zsilipek aztán felbillennek és gátként működhetnek az áradások idején. A tervek szerint 78 db, egyenként 28 méter magas és 20 méter széles felnyíló fal zárja el Velencét a tengertől a Lido-val egyvonalban.