A zsenik sűrűn leveleztek

Az emberiség nagy tudósai igen szorgos levelezők voltak: Charles Darwin (1809-1892) élete során 6530 levelet kapott és 7591-et írt, Albert Einstein (1879-1955) több mint 16 ezret kapott és több mint 14500-at írt.
A témát az indianai Notre-Dame egyetem két kutatója, Joao Gama Oliveira és Barabási Albert László dolgozta fel, akik még annak is utánajártak, hogy Einstein 1949. március 14-én, hetvenedik születésnapján, 120 levelet kapott. A két híres tudós lelkiismeretes válaszküldő volt. Einstein válaszleveleinek 53, Darwin a 63 százalékát postázta tíz napon belül.
Itt-ott akadt csak egy kis csúszás: 1920. október 12-én például Einstein a következőket írta egyik levelezőpartnerének: “Egy hegynyi levéllel való birkózás közben megtaláltam a múlt év szeptemberében írt egyik érdekes levelét….”. A két kutató szerint Darwin és Einstein levelezése mennyiségi és sűrűségi szempontból nagyon hasonlít a ma dívó elektronikus levelezéshez. Felvetődik, mekkora mennyiséget produkáltak volna a mai technikai lehetőségek mellett.