A fáraók földjén biciklivel

Január közepén kilencfokos hidegben Kairóból indult a tíz országot átszelő négy hónapos nagykaland.

Január 14. „Starthelyül a piramisokat választották. A Szfinx közelében felállított transzparens előtt elkészült a hivatalos csoportkép, majd egy egyiptomi tisztségviselő elindította a mezőnyt: trí-tú-van-start! Indulunk. Húsz méteren belül el is akadunk, egy zárva felejtett kordonban.” – minden kezdet nehéz, derül ki a www.biciklivel.hu weboldalon olvasható naplóból.

A mezőny a Vörös-tenger felé veszi az irányt, a kerékpáros mezőnyt rendőrileg felterelik az autópályára, ahol a leállósávban kerekezhetnek. „Jó, forgalom nem nagyon van, de azért, hogy néz ez már ki….”

Bringával a Vörös-tenger partvidékén

Kairótól a Vörös-tenger bringával is csak egy nap (140 kilométer), a Tour d’Afrique mezőny a tenger közelében tekergő autópályán halad dél felé. Zord, terméketlen hegyek aljában húzódik Egyiptom legszebb tengerpartja. Az autópályán kiégett, elhagyott autóroncsok árválkodnak mindenütt – nem szokás a hulladék elszállítása. A köves, kopár tájon üde színfoltot jelentenek az óriás szélmalmok, jelezve, hogy az arab ország dán segítséggel már gondol az alternatív energiára.

A Vörös-tenger kiválóan alkalmas búvárkodásra, fürdésre – de nem januárban. Január 16. „Táborunk tengerparti, kietlen terep, így három nap megfeszített kerékpározás után lehetőség nyílt fürdeni. Irány a tenger, ami az évnek ebben a szakaszában nagyon hideg. A helyzetet nehezítette a még mindig tomboló 40-50 km/órás északi szél. De a felfrissülés mindenért kárpótolt, hiába a babaápoló kendőket a babáknak találták ki, nem a kerékpárosoknak.”

A negyedik nap megtörtént az első baleset, bebizonyosodott, hogy Egyiptomban is az autós a bringás első számú ellensége. Január 17. Többen csoportban tekertek, mikor két egymást előző kamion érte utol őket, és az egyik a csoport bal oldalán haladó lány vállát meglökve, betaszította őt a többiek közé, ahol az ír sráccal karambolozva elesett. A teherautó hátsó kerekei keresztülhajtottak a bicikli első részén. Szerencsére csak azon, így néhány horzsolás, és csak egy törött első kerék a negatív mérleg.

A Vörös-tengeri szakasz a magyar turisták körében is népszerű Safagánal ért véget. A bringások itt búcsút mondtak a tengernek, legközelebb csak a célnál, Dél-Afrikánál lesz benne részük. Nyugat felé, a Nílus irányába fordultak, ám Egyiptom egyetlen folyójának eléréséig még át kellett kelniük az Arab-sivatag 700 méter magas hegyein. Kopár vörös sziklák-laposok között visz az út, kicsit űrbéli táj ez, nem véletlen, hogy a Csillag háborúja egyes részeit is forgatták. Az ifjú Luke Skywalker szíve talán kevésbé vert homokfutóján, mint a bringásoké, amikor a hegyekben többször is vadkutya-falkák kergették meg őket.

A burjánzó Nílus-völgy

A Nílus völgyében aztán ismét változik a táj, az elhagyott, kietlen vidéket zöldellő, burjánzó nyüzsgő világ váltotta fel. Január 19. Előbb csak egy-két iparvágány, gyár, majd lakóházak és virágzó gazdaságok tűntek föl. Csapatunkat sok-sok kilométeren keresztül folyamatos éljenzés, hangos gyerekzsivaj kísérte. Kiabáltak, integettek, ha visszaintegettem, még jobban kiabáltak, és még jobban integettek. Így ment ez egészen Luxorig. Híres filmcsillagnak járó fogadtatás. A karjaim fáradtabbak, mint a lábaim, és nagyon vágyom a csöndre.”

A Nílus ágyát egész Felső-Egyiptom területén végtelen cukornád-táblák szegélyezik. A hosszú, kardalakú levelek buja zöldje különös ellentéte a sivatag sárga színének, amely már az út túl oldalán ott leselkedik látóhatáron belül. Cukornád rostot rág az egész vidék, az édeskés rágcsára a biciklisek is hamar rákapta.

Az ókori Théba, a mai Luxor, a világ legnagyobb templomcsarnokának városa az első pihenőhely – a Tour d’Afrique mezőny átlagosan öt nap tekerés után pihen egy napot. Január 20. „Jó dolog a nomád élet, de e társaság nagy része kihasználja az alkalmat Luxorban, és szállodai szobát bérel. Egy napunk van, hogy a szükséges ügyeket (mosás, elemtöltés, beszerzések) elintézzük, illetve, hogy a környék nevezetességeibe bepillantást nyerjünk. (Én most ezt kihagyom, korábban jártam már erre.)”

Luxor és Asszuán között félúton van Edfu, az impozáns Hórusz-templom városa. Január 21. „Öt perccel a kassza zárása előtt érkeztünk, mivel áldozatai lettünk egy olcsó kis trükknek. Láthatóan nem voltunk még célunknál (a templom a városon kívül terül el), de a kocsis egyszer csak közölte: vége. Bár megegyeztünk, hogy a templomig szállít, hiába, a bakon ülő 12-13 éves fiú, csak ült és pislogott. Ekkor egy másik „segítőkész” kocsis odaugrott, hogy majd ő elvisz minket újabb öt fontért. Hiába mondtuk neki, hogy mi ezzel a kocsival mennénk, ő csak hadonászott, hogy finito, értsük meg, a lónak vége. És csakugyan, a szerencsétlen befogott állat csont és bőr volt. Gyalog indultunk tovább, segítőnk egy darabig még mellettünk hajtott, győzködött bennünket, hogy ilyen meg olyan messze van a templom, de nem szálltunk be. A három meg öt kilométer ötszáz méterre csökkent ezáltal. Ráadásul a legjobbkor érkeztünk, a Hórusz-templom a legszebb alkonyati fényekkel várt minket.”

Újabb 110 kilométer után Asszuán következik, a fáraók végvára, és a dicsőségüket megörökítő alkotások kimeríthetetlen gránitbánya városa. Január 22. „Délután betaxiztunk a városba internetet és a bazárt kerestük. Az internetszalon a magasabb, 10 fontos óránkénti árakon dolgozik, viszont a számítógép- és a monitorállvány vörös gránitból készült. Mi másból…”

A Nasszer-tavon Szudánig hajóval

Asszuántól a Nasszer-tó csak 10-15 km, a szudáni határhoz csak a tavon keresztül lehet eljutni. Január 23. „A tábortól a hajóig szigorú rendőri kíséret mellett haladtunk. Áttekertünk az asszuáni öreg és a nagy gáton is. No photo, no photo! – kiabálják, a nagy gát előtt pedig állj, nem mehetünk tovább. Egy civil ruhás helyi erő nem érti, hogy kerülhetett ide ötven kerékpáros csak úgy, mikor ez teljességgel szabályellenes! Húsz percig tartott, mire vad indulatok közepette felemelkedhetett végre a sorompó. Haladtunkban egy egész szakasz gázmaszkos egyiptomi kiskatona masírozott el mellettünk, láthatóan nem voltak valami jól. Állati meleg volt a bringákon is.”

„Megkaptuk a Szudán felé hetente induló menetrendszerinti járatra szóló hajójegyeinket, kiléptettek bennünket Egyiptomból, majd következett a rakodás. Teherautók érkeztek, roskadásig pakolt taxik, furikok, hogy a hihetetlen mennyiségű holmit, alkalmi hordárok tömege cipelje a hajóra, amely mindent és mindenkit elnyelt. A kerékpárjaink a fedélzet felső szintjére kerültek, nekünk első osztályú kabin jutott. Az első osztályt a kabin puszta léte jelenti, a kétszemélyes hálófülkékben ismerős mávos kosz. A fedélzeten és az alsóbb szinteken a tranzit utasok százai hevernek egymás hegyén-hátán. A hajóőrség időnként kipenderít egy-egy embert a vackából, mert akadályozza a forgalmat, vagy mert úgy van kedve.”

Tizenkét óra hajózás után a Tour d’Afrique mezőny Egyiptomot Wadi Halfánál hagyja el. Több kérdőív kitöltése, az előzetes vízumdíjon (50 euró) felül fejenként további 33 dollár befizetése és némi várakozás után végre beléptek a túra második országába, Szudánba.

Január 26. „A várakozás során, minden szabályt áthágva, az egyetlen választhatót, főtt babbal töltött pitát rendelünk, annak ellenére, hogy jól látjuk a konyhát. Egy időre a móló betonja az utolsó szilárd burkolat, keskeny kerekeinkkel viccesen egyensúlyozzunk a homokban. Érkezés után az első dolgunk a kerékpárok átalakítása. A merev villát egy Bomber Z2-es teleszkóp, a WTB országúti slicket pedig a „minél nagyobb, annál jobb” elvet követve a 2.1-es NanoRaptor váltotta…. Az ország e részében nem aszfaltoztak, sőt, állítólag a Khartum-Etiópia szakasz építését is Etiópia finanszírozta, hogy Szudán tengeri kikötőjét könnyebben elérhesse.”

A Tour d’Afrique mezőny Egyiptomban 970 kilométert bringázott.

(Szanyi Gergő a National Geographic Online webdesignere. Részvételének fő támogatója a GTS-Datanet.)

Folyt köv.: Szudáni szakasz