A női választójog bevezetése Törökországban

A 17. századtól a nők elszánt küzdelmet indítottak az egyenjogúsításukért. Az első modern értelemben vett nőjogi harcos a 18. századi francia származású Olympe de Gouges volt, aki „A polgárnők és asszonyok jogainak nyilatkozatában” fogalmazta meg a nőket megillető jogokat. „Nő, ébredj fel, az ész vészharangja zúg az egész univerzumban, fedezd fel a jogaidat!…Nők, férfiak egyaránt részt kell, hogy vegyenek a törvényhozásban!…”- írta szenvedélyesen a feminista.

A szabad házasságkötés, a törvény előtti egyenlőség, a tanulás jogán túl a választójog megszerzése volt az egyik legfontosabb női követelés. Ezt elsőként az USA Wyoming államában szerezték meg a nők 1869-ben. 1920-ban a 19. alkotmánymódosítás az összes államban biztosította a nők számára, hogy részt vehessenek a választásokon. Európában először 1906-ban Finnországban szavazhattak a nők, a következő állomás Németország volt 1918-ban, a harmadik pedig 1928-ban Nagy-Britannia.

Az iszlám országok közül Törökország az elsők között vezette be a női választójogot. Miután 1922-ben megszűnt a szultánság és a következő évtől Kemal Atatürk lett a köztársaság elnöke, jelentős változások mentek végbe az országban. A „törökök atyja” bevezette a nemzetközi szám – és mértékrendszert, a latin ábécét, teret engedett az európai ruhadivatnak, és egyenjogúsította a nőket. 1935. február 6-án Törökországban a nők is választójoghoz jutottak.

Sok országban azonban a nők még ma sem élhetnek e jogukkal: többek között Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, Bruneiben, Libanonban és Bhutánban csak korlátozott szavazati joggal bírnak.