Nyilatkozat a rabszolgák kereskedelme ellen

A rabszolgaság egyidős az emberiséggel. Már az ókorban létezett a jelenség, azonban a klasszikus rabszolgatartó államokban a személyében nem szabad állapotú szolga nem feltétlenül dolgozott többet, mint például a kisárutermelő szabad állapotú társa. A rabszolgák helyzete, megbecsülése az újkorban alakult át gyökeresen.

Az újkori rabszolgaság intézménye a 16. században Amerikában alakult ki. Az európai hódítóknak és az afrikai uralkodóknak köszönhető felvirágozása. A nagy földrajzi felfedezésekkel és a conquistátorok megjelenésével Amerikában megváltozott az őslakosok helyzete: a többséget szolgaként a földeken vagy a bányákban dolgoztatták. A munkakörülmények annyira embertelenek voltak, hogy az őslakosokat súlyos betegségek tizedelték.

A gyenge fizikumú őslakosokat ellenállóbb szervezetű afrikai rabszolgákkal pótolták. A rabszolga-kereskedelmet kezdetben a portugálok bonyolították le, amely a dél-európai ország gazdaságának fellendülését eredményezte. Az afrikai rabszolgák ára nagyon alacsonyan mozgott: a portugálok a Szenegál folyónál egy öreg lóért 25-30 szolgát, a Kongónál egy kutyáért 20 rabszolgát is kaptak. Később a transzatlanti rabszolga-kereskedelemben a vezető szerepet a hollandok és az angolok vették át.

Az első petíciót a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem betiltására 1688-ban egy német származású kivándorló, Franz Daniel Pastorius fogalmazta meg. 1815. február 8-án pedig a bécsi kongresszuson résztvevő országok többsége is nyilatkozatot adott ki a rabszolga-kereskedelem ellen.

Három állam, – Spanyolország, Portugália, Brazília -, azonban nem volt hajlandó lemondani az emberekkel való kereskedelemből származó haszonról. Nagy-Britannia közbenjárására néhány évtized alatt viszont ezek az országok is jobb belátásra tértek. Az angol kormány a portugáloknak 3 millió fontot, míg a spanyoloknak 1 millió fontot fizetett a rabszolga-kereskedelem befejezésére. A brazilokkal szemben pedig katonai intézkedéseket foganatosított.