Vesztésre áll a verespataki aranybányászatot tervező cég?

Minden fronton vesztésre áll a verespataki aranykitermelést tervező Gabriel Resources Ltd. (GR) kanadai cég, amelynek a román közvélemény meggyőzésére indított reklámkampánya kudarcot vallott - írta hétfői számában a Ziua.
A bukaresti napilap annak kapcsán foglalkozott a témával, hogy néhány nappal ezelőtt Kolozsváron először mutatták be a romániai széles közönség előtt az Új Eldorádó című dokumentumfilmet, Kocsis Tibor alkotását. A Gabriel Resources kanadai cég 80 százalékban birtokolja a verespataki aranykitermelést tervező Rosia Montana Gold Corporationt (RMGC), húsz százalékban a Minvest román állami bányatársaság részesedik belőle.
A GR az utóbbi időben intenzív reklámkampányt indított a román közvélemény “megdolgozására”, azt sugallva, hogy a verespataki vállalkozás “megoldást” jelent a térség gazdasági fellendítésére. Ezt azért tartotta szükségesnek, mert a felszámolásra ítélt, kétezer éves múltra visszatekintő hagyományos bányásztelepülés mai lakosai közül nem mindenki hajlandó eladni házát, telkét, erdejét és egyéb földtulajdonát az RMGC-nek. Ezek az emberek nemcsak javaikhoz, hanem pénzben ki nem fejezhető értékű közösségi, családi hagyományaikhoz, kulturális örökségükhöz is ragaszkodnak.
E lakosok érdekeit képviseli az Alburnus Maior (Verespatak ókori római neve) civil szervezet, amely kezdetektől fogva harcol a szerinte környezetromboló, a közvetlen és távolabbi vidékeket is környezeti katasztrófával fenyegető, az évezredes történelem tárgyi és szellemi hagyatékait elpusztító aranyéhes vállalkozás ellen.
Az Alburnus Maior tevékenysége eredményeként az elmúlt évek folyamán a román ortodox egyház, a román tudományos akadémia, valamint a román szellemi élet számos neves személyisége is felsorakozott a civil szervezet támogatására. Ebbe a tiltakozási akciósorozatba illeszkedett a múlt heti vetítés. A Ziua ezt felidézve rámutatott: a népszerűsítő kampányt folytató Gabriel Resourcest felkészülten fogadta a kolozsvári filmvetítést, amelyet ellentámadásra kívánt felhasználni. A vállalat reklámcége útján röplapokat osztogatott a teremben, ingyenes verespataki kirándulást, “tárgyszerű” helyszíni tájékoztatást ígérve az érdeklődők számára.
John Aston, az RMGC “fejlesztési projectjének” a vetítés színhelyén megjelent alelnöke, valamint a cég néhány más képviselője úgy nyilatkozott: a bemutatott film szerintük meghamisítja a verespataki valóságot. Hangoztatták, hogy a ciántechnológiával tervezett vállalkozás kivitelezésében tiszteletben tartják a román törvényeket és az európai normákat.