Megújult Brüsszel szimbóluma, az Atomium

Felújították Brüsszel szimbólumát, az Atomiumot: a kilenc gömbből álló építményt majdnem két évig tartó rekonstrukció után hivatalosan Bálint napján adták át újra.
Az Atomium ugyanolyan büszkesége a belgáknak, mint az Eiffel-torony a franciáknak, vagy a Szabadság-szobor az amerikaiaknak. Eredetileg az 1958-as brüsszeli világkiállításra épült, s akkoriban azt tervezték, hogy hat hónap múlva lebontják. Ehhez képest még ma, majdnem 50 évvel később is áll, igaz, az elmúlt egy-két évtizedben egyre rosszabb állapotban fogadta a látogatókat. Mivel a gömbök beáztak, s biztonsági okokból a látogatók számát is korlátozni kellett, az illetékesek végül a teljes felújítás mellett döntöttek.
A kilenc gömb alumíniumburkolatát acélra cserélték le, a szigetelést is megoldották, s korszerűsítették a belső berendezéseket. A munkálatok miatt az Atomium – amely a vas atomszerkezetét mintázza, 165 milliárdszoros nagyításban – másfél évre kénytelen volt bezárni kapuit. Az új kialakítás szerint a látogatók – mozgó járdákkal és liftekkel – öt gömbbe juthatnak majd be. Ezekben kiállításokat szerveznek, miközben a legfelső gömbből, 100 méter magasból csodálatos kilátás nyílik Brüsszelre, s ugyanitt egy éttermet is létrehoztak.
Esténként az építmény valóságos fényárral fogadja majd az érdeklődőket: mindegyik gömbön 1500-2000 apró fénypont villódzik, hasonlóan a párizsi Eiffel-torony díszkivilágításához. A felújítás 27, 5 millió euróba került (ebből majdnem 20 milliót az állam állt), s a szerkezetbe 130 tonna rozsdamentes acélt építettek be.
A régi alumínium fedőlapokat elárverezték: rengeteg belga vett belőlük, hogy azután elmondhassa, otthonában őrzi a régi Atomium egy-egy darabját.