Képek az egy kilométer magas városról
1228 méter magas, háromszáz emeletes, 100 000 embert befogadására alkalmas épületet terveznek felépíteni Sanghajban. A minden idők legmagasabb épületének címére pályázó Bionic Tower 2015-re épülhet fel.
Eloy Celaya, Javier Pioz és Maria Rosa Cervera építész már húsz éve természetes elemekből (növények szerkezetéből, állatok csontozatából) merítenek ihletet. A legutóbbi kihívásnál sem a magasság, hanem „az anyagok újrarendezése” volt a lényeg – vallják az építészek.
A világ legmagasabb építményeit eddig egy központi mag köré szerkesztett tömör struktúrával stabilizálták, ami az épület 60 százalékát foglalta el. A Bionic Tower ezzel szemben 276 oszlopon nyugodna, amelyek három koncentrikus kör mentén állnának. Az oszlopokból tengelyrendszer indulna ki, erre épülnének az emeletek. „A szerkezet leginkább egy madár szárnyára emlékeztet, amelynek apró csontjai külön-külön törékenyek, ám együttesen hatalmas az ellenállásuk” – mondta Pioz.
A 150 méter átmérőjű torony 80 méter magas blokkonként épülne fel, de az elkészült részekbe már az építkezés alatt is be lehetne költözni. A terv ellenzői az épület hasznosíthatóságát és a városi életre gyakorolt hatását vitatják. „A népességnövekedés és a behatárolt területek indokolttá teszik, hogy elgondolkodjunk a huszonegyedik század épületeiről” – válaszolták az építészek.
A 2001. szeptember 11-i merényletek ugyan egy időre hátráltatták a felhőkarcoló megépítésének tervét, ám az óriás-felhőkarcolók versenye újraéledni látszik: Dubaiban éppen most építenek egy 700 méteres tornyot. „Már csak Shanghaj város engedélyére várunk” – mondta Pioz, aki azt reméli, hogy a torony már 2015-ben elkészülhet.
A világ legmagasabb épülete hosszú ideig a 452 méteres malajziai Petronas ikertorony volt, ám tavaly szilveszterkor Tajvanon átadtak egy 508 méter magas, 101 emeletes felhőkarcolót. A shanghaji Bionic Tower bizonyára sokáig tartani fogja a magassági rekordot – feltéve, ha megépül.
Kapcsolódó link: