Az első ejtőernyős

A feljegyzések szerint az első „ejtőernyős ugrásokat” a 14. század elején Kínában hajtották végre: vakmerő cirkuszi artisták magas tornyokról napernyőkkel szálltak alá.

A reneszánsz emberét is foglalkoztatta a magasból való ugrálás és természetesen a biztonságos földet érés kérdése. 1483-ban Leonardo da Vinci piramis formájú ejtőernyőket tervezett. Azt állította, hogy egy 11 méter széles, 11 méter hosszú, többrétegű lenvászon segítségével sérülések nélkül, sikerrel landolhat a merész vállalkozó.

Az első sikeres ejtőernyős ugrásra azonban a XVI. század végéig várni kellett. A horvátországi ©ibenik közelében fekvő Prviæ-szigetéről származó Faust Vranèiæ saját maga tervezte és varrta meg azt az ejtőernyőt, amellyel 1597-ben leugrott a 86 méter magas pozsonyi piactéren álló harangtoronyból több száz néző szeme láttára. A sikeren felbuzdulva mutatványát többször is bemutatta.

Vranèiæ 1617. február 27-én 68 éves korában, Velencében hunyt el. Kívánságára szülőhelyén, a Prviæ-szigetén található templomban helyeztek örök nyugalomra.

Az ejtőernyőzés iránt igazán élénk érdeklődés a 18. századtól datálódik. 1797-ben a francia André-Jacques Garnerin volt az első, aki egy 400 méter magasan lévő ballonból ejtőernyővel ugrott ki és sikeresen földet is ért.

A XX. század elején ismét több ejtőernyő-történeti eseményt jegyeztek fel: a német Käthe Paulus volt az első ejtőernyőző nő, 1913-ban pedig a francia Franzose Adolphe Pégoud volt az első, aki pilótaként ugrott ki repülőgépből az ernyővel. Ekkortól az ejtőernyőzés már nem csak attrakciónak, sportnak számított, hanem katonai célokra is felhasználták.