Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

A madárinfluenzáról higgadtan

2006.03.02.Admin
National Geographic Magyarország

A madárinfluenzával kapcsolatos események és lehetséges következmények elbagatellizálása ugyanolyan káros, mint a helyzet eltúlzása – leginkább ez a végkövetkeztetés vonható le az Magyar Tudományos Akadémián szerdán rendezett „Madárinfluenza állatorvosi és orvosi szemmel” című konferencián elhangzottak alapján.

A vadon élő madárfajok közül a vízimadarak – vadkacsák, vadlibák, hattyúk, gázlómadarak; galambokra, énekes madarakra nem jellemző – gyakran hordozzák tünetmentesen a madárinfuenza vírust, a tömeges megbetegedést és pusztulást viszont csak a vírus valamilyen mutációja idézi elő – hangzott el a szerdai konferencián. A társadalom a vadon élő madarak megbetegedésének tulajdonképpen csak akkor tulajdonít jelentőséget, amikor konkrét gazdasági kár keletkezik, vagyis amikor a vírus átterjed a háziszárnyasokra is.

A madárinfluenza okozta tömeges pusztulás nem újkeletű jelenség; többek között 1997-ben Hong Kongban mintegy 1, 5 millió baromfi fertőződött meg H5N1 vírussal, 2003-ban Hollandiában pedig mintegy 30 millió. Ugyanakkor ehhez képest az emberi megbetegedések (230) és halálesetek (60) száma mindegyik esetben minimális maradt.

Emberi fertőzés csak extrém esetben fordulhat elő

Fodor László, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának dékánja a szerdai konferencián elmondta, hogy a madárinfluenza vírus állatról emberre történő átterjedésének valószínűsége igen csekély, csak extrém környezeti feltételek mellett következik be. Mivel a vírus főleg a madarak bélcsatornájában szaporodik, ürülékkel távozik a szervezetből, így leginkább a bélsárral való közvetlen érintkezés vezethet fertőzéshez.

Fertőzés viszont csak nagy mennyiségű vírussal való érintkezés révén alakul ki – hangsúlyozta az akadémikus. Erre „kitűnő” alkalmat nyújtanak Délkelet-Ázsia sűrűn lakott települései közelében épült, zsúfolt és nem megfelelő higiénés körülményű baromfi telepei. Ugyancsak veszélyes a fertőzött állattól származó nyers termékek fogyasztása.

A baromfi és a vadmadarak megfertőződése bekövetkezhet közvetlen érintkezéssel, a vírus belégzésével, valamint salakanyaggal szennyezett takarmány és ivóvíz felvételével is. A fertőzést a vándormadarak „továbbítják” a Föld más részeire.

Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy az emberre való átterjedés igen ritka, és csak szélsőséges körülmények között fordul elő; vagyis elsősorban akkor, amikor valaki megfelelő védőfelszerelés nélkül, huzamosabb ideig, nagy mennyiségű vírusnak van kitéve (belélegzés, bélsárral való érintkezés).

Kombinálódhat a madár- és az emberi influenza vírusa

A madárinfluenza vírusa csak állatról állatra, valamint állatról emberre terjed, emberről emberre nem. A pandémia (világméretű járvány) kialakulásához az vezethet, ha valaki egyszerre fertőződik meg madárinfluenzával és humán influenzával, ekkor ugyanis a két vírus genetikai állománya kombinálódhat, és kialakulhat egy emberről emberre terjedő vírus, amely ellen az emberi szervezet nem immúnis.

Éppen ezért a jelenleg létező vakcina (a közhiedelemben sokszor tévesen elterjedttel szemben) a madárinfluenza ellen és nem az emberről-emberre terjedő vírus ellen nyújt védelmet, hiszen ez utóbbi még ki sem alakult –hangsúlyozta Jankovics István, a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője.

A madárinfluenza állatoknál jellemző tünetei: levertség, kevés mozgás, hasmenés, valamint légzőszervi panaszok. A lappangási idő 1-3 nap. Az embernél a tünetek a humán influenzához hasonlók: hányás, magas láz, híg, vizes széklet, légzőszervi panaszok. Lapangási ideje 2-8 nap.

Magyarországon 25-re emelkedett a madárinfluenzás esetek száma

A tegnap Szentendrén, Százhalombattán, Dunaszentbenedeken és Nagybaracskán talált elhullott állatokkal már 25-re emelkedett a magyarországi madárinfluenza esetek száma, ebből eddig 7 esetben az EU referencialaborjában is megerősítették, hogy H5N1 vírusról van szó.

A védekezési intézkedések mindegyik érintett területen megtörténtek – mondta Süth Miklós országos főállatorvos, melynek keretben az eset helye kerül 3 kilométeres körzetben védőzónát, 10 kilométeres körzetben pedig megfigyelési zónát jelöltek ki. E területen belül fokozottan figyelik (21 napon keresztül) az állatállományt, valamint e helyekről tilos az élő és vágott állat exportja. A zárlatot 31 nap után oldják fel, amennyiben nem tapasztalnak újabb megbetegedést.

Az állatállomány védőoltással történő ellátását az EU szabályozás csak végszükség esetén engedélyezi, a járvány terjedésének lassítására. Mivel a beoltott állatok így tünetmentesen is hordozhatják a vírust, élelmiszercélú felhasználásuk nem engedélyezett, a vész elmúlta után is le kell vágni őket. Vakcinázás csak a génmegőrző szerepet betöltő állatoknál megengedett.

A németországi Rügen-szigeten a napokban egy macska esetében is kimutatták a H5N1 vírust, ami azért keltett nagy “érdeklődést” a nyilvánosság körében, mert ez az első eset, hogy madarakon kívül más állatnál is regisztrálták a kórt. A szakértők hangsúlyozzák, hogy az eset nem jelent fokozott veszélyt az emberre.

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket