A washingtoni kongresszus épületét is rabszolgák építették

Capitoliumból az Egyesült Államokban nem csak egy van: gyakorlatilag majdnem az összes olyan épületet Capitoliumnak nevezik, amelyek a helyi, állami törvényhozás vagy kormányzat székhelyéül szolgál. Persze az Egyesült Államoknak, mint föderatív szervezetnek csak egyetlen központja van: Washingtonban a Capitolium hegyen épített hatalmas épület, amelynek kupoláját egy szabadságszobor koronázza. Ez a szabadságszobor nem tévesztendő össze a manhattani szabadságszoborral, kiváltképp mivel az előbbi egy rabszolga keze munkáját dicséri, ahogy a washingtoni Capitolium dombon álló hatalmas épület létrehozásában is rabszolgák vettek részt.

A szabadságszobor egy rabszolga műve

Egy öt éve megjelent tanulmány ugyan már „lerántotta a leplet” a kongresszus épületének titkairól, ám most több képviselőházi tag, valamint civil szervezet szeretne tovább lépni az ügyben: egy állandó emlékművön vagy egy emléknapon gondolkodnak, amely az építkezésen részt vett rabszolgákra emlékeztetné a szabadság központjában dolgozókat és az épület látogatóit.

A kongresszus épületének hatalmas bronzszobrát, amelyet egy hat méter magas és hat tonna súlyú gipszszobor segítségével formáztak meg, hosszas huzavona után végül egy tehetséges kézműves rabszolga, Philip Red közreműködésével állították a helyére. A paradox azonban nem volt egyedi eset, mivel a hatalmas épület létrehozásában is több száz rabszolga vett részt. Az északi államok rabszolgáit tulajdonosaik havi öt dollár ellenében bocsátották az építtetők rendelkezésére, hogy aztán azok súlyos köveket bányásszanak, a Capitolium dombon lévő sűrű erdőt kivágják, vagy éppen köveket illesszenek a helyükre.

A rabszolgák nélkül nem teljes a kép

„Nem hiszem, hogy a Capitolium története teljes lehetne anélkül, hogy az építkezésen részt vett rabszolgák sorsáról ne ejtenénk szót” – nyilatkozta az emlékművet vagy emléknapot szorgalmazó republikánus képviselő, John Lewis, az USA Today című amerikai napilapnak. Egy másik aktivista egyetértőleg szólt Lewis ötlete mellett: „Fontos lenne elmondani, bevallani, hogy igenis történtek rossz dolgok, de most legalább tanítsuk meg az embereknek, hogy mi mindent tettek a fekete rabszolgák ezért az országért.”

Ahogy Bob Arnebeck, a Capitolium dombon álló épület egyik szakavatott ismerője elmondta az újságnak: az az ötlet vezérelte az építtetőket, hogy a szabad munkások belássák, nekik nincs is annyira rossz dolguk, mint a velük együtt dolgozó rabszolgáknak. A versenyhelyzet, valamint a különbségek felmutatása révén próbálták meg ösztönözni a fehér munkásokat.

Az épület ugyan 1800-ban részben már elkészült, és 1811-ben pedig a képviselőház is beköltözhetett, a kupola tetején ma is látható szabadságszobrot csak 1863-ban tették a helyére. Eredeti tervezője egyébként a szobor hajformáját a felszabadított római rabszolgák hajmintájára kívánta megformázni, ám végül erről az építkezés felelős vezetője, Jefferson Davis, a konföderáció későbbi elnöke lebeszélte, mondván nem keltene jó asszociációkat bármifajta utalás a rabszolgákra.

Jobb volt, mint délen?

Az északi és déli rabszolgatartás között sokak szerint jelentős különbség volt, bár egy tavaly októberben, New Yorkban megnyitott kiállítás ennek az ellenkezőjéről kívánja meggyőzni az amerikai közvéleményt is: a városi rabszolgák helyzete a kiállítás egyik szervezője szerint egyáltalán nem volt jobb, mint az ültetvényeken dolgozó délieké.

Leslie Harris, az atlantai Emory Egyetem professzora kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy sokszor igen nehéz fizikai munkát kellett végezniük a városban tartott rabszolgáknak is. Harris arra hívta fel a figyelmet, hogy gyakorlatilag rabszolgák építették fel északon is az összes nagyvárost.

Több dokumentum is bizonyítja, hogy a New York arculatát ma is meghatározó épületek és városrészek közül igen sok rabszolgamunka révén épült fel. Harris az Egyesült Államok egyik legkarakteresebb szimbóluma, a Wall Street kapcsán is megjegyzi: a pénzügyi központ szintén rabszolgák kétkezi munkája révén nyerte el formáját.

Richard Rabinowitz, a kiállítás másik szervezője ugyanakkor azt sem felejtette el megjegyezni, hogy az Afrikából érkező rabszolgákkal nem mindig bántak kegyetlenül. Új Amszterdam holland alapítói ugyanis sokkal emberségesebben viszonyultak a rabszolgasághoz, mint a város feletti irányítást 1664-ben átvevő angolok.