Dömötör, Armand, Örs2020. október 26., hétfő
Kultúra

Megtalálták a világ legrégebbi tengerjárójának roncsait

2006.03.10.Admin
National Geographic Magyarország

A világ legrégebbi tengeri hajójának roncsait találták meg Egyiptomban amerikai és egyiptomi régészek. A hajóroncsok több mint négyezer évesek, és a sivatagi szárazságnak köszönhetően viszonylag jó állapotban maradtak fenn. A hajóroncsok arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak nemcsak a Nílust járták hajóikkal, hanem a tengereket is.

Úgy tűnik, hogy egy mostani felfedezés révén árnyaltabb képet kaphatunk az egyiptomiak hajózási szokásairól: bár eddig a kutatók azt feltételezték, hogy az egyiptomiak jellemzően rövidebb nílusi utakra használták hajóikat, a mostani lelet megcáfolja ezt a hipotézist. A Vörös-tenger mentén található Wadi Gawasis kikötőjéhez közel, hat nagyobb barlangban ugyanis olyan deszkadarabokra, horgonyra, hajókötélre és hajólapátra bukkantak, melyek egykoron minden kétséget kizáróan tengeri hajók darabjai lehettek.

Cherly Ward, a Florida Állami Egyetem kutatója a The Times című brit napilapnak nyilatkozva elmondta: a barlangokat úgy kell elképzelni, mint a mostani hatalmas repülőgéphangárokat. A hajóbontóműhelyben azonban nemcsak hajótesteket tároltak, szedtek szét, raktak össze és hasznosítottak újra, hanem gyakran élelmiszerraktárként is használták. A megtalált hajódaraboknak az állaga mellett kora is bámulatra méltó: a szakértői vizsgálatok azt bizonyítják, hogy szinte kivétel nélkül több mint négyezer évesek.

Az első tengerjáró

A műhelyről ugyanakkor azt feltételezik, hogy valóban csak összeszerelő műhely lehetett: a hajó egyes darabjait valószínűleg valahol a Nílus völgyében gyártották, hogy aztán a még most is látható számjelek segítségével a Vörös-tenger partjainál összerakhassák. Az egyiptomiakról már eddig is tudták, hogy Libanonból szállították a kiváló cédrust illetve akácfát, amelyeket aztán a fáraó kívánsága szerint megépítendő hajókhoz használtak fel. A Nílus mentén több hajókészítő-műhely is ismert volt már, ám azok mindegyikében kisebb, csak folyókon való hajózásra alkalmas, fatörzsből kivájt hajóroncsok kerültek elő.

A Vörös-tenger partján, a meredek sziklafalba vájt barlangokban megtalált hajódarabok azonban azt engedik sejtetni, hogy az egyiptomiaknak közvetlen kapcsolatuk lehetett a titokzatos punt királysággal is, sőt egyesek szerint éppen nekik adhatták el tengerjáró hajóikat. Kathrin Bard, a Bostoni Egyetem kutatója, aki két évvel ezelőtt rábukkant a barlangokra, a USA Today című napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a kereskedelmi célokon túl expedíciókat is folytattak minden bizonnyal az egyiptomiak a Vörös-tengeren dél felé hajózva. Egy-egy ilyen expedíció megszervezése persze komoly kihívást jelentett, így százévente öt-hat felfedezőtúrát szervezhettek mindössze. Az expedíciókra ugyanakkor Bard szerint öt hajót állítottak össze, amelyek elérhették akár a 20 méteres hosszt is.

A tengeri férgek bizonyítanak

Bár a leleteket már két évvel ezelőtt megtalálták, korukat csak mostanra sikerült bizonyosan megállapítani. A datálás során kiderült: a világ legöregebb hajóroncsait fedezték fel. Annak legfőbb bizonyítéka pedig, hogy a hajókat nemcsak rövid távú utazások alkalmával használták, nem más, mint a deszkákban és hajólapátokban megtalálható tengeri férgek nyomai. Cherly Ward szerint a hajóférgek csak olyan hajók deszkázataiban telepednek meg, amelyek hosszabb ideig vannak a vízen.

A férgek munkája ellenére a leletek meglepően jó állapotban vannak, ám törékenységük miatt nagyon óvatosan lehet csak bánni velük. A vitorlázáshoz használt hajókötelek, a hajólapátok és a fedélzettartó oszlopmaradványok mind arra utalnak, hogy igen fejlett hajóépítési tudással rendelkeztek már több mint négyezer éve az egyiptomiak. Ez ellentmond persze eddigi feltételezéseinknek, amely szerint az egyiptomiak nem igazán nevezhetők hajós népnek. Az összeszerelő-műhelyben megtalált roncsok ezen túlmenően hatalmas logisztikai bázisok meglétét is sejtetik, ahova több ezer ember szállíthatta a sivatagon keresztül a hajók összeszereléséhez szükséges anyagokat.

Hatalmas kikötőkomplexum

A műhelyben egyébként nem csak új hajók összeszerelésével foglalkoztak, hanem a meggyötört idősebb hajók darabjainak újrafelhasználásával, valamint az expedíciókról hazatérő hajók javításával is. Bard szerint a helyszín leginkább egy hatalmas kikötőhöz hasonlítható, ahol a hajózással kapcsolatos összes tevékenység meglétéről tanúskodnak a leletek. Ugyanakkor éppen hétköznapisága miatt különleges Wadi Gawasis: a valláshoz, ceremóniákhoz kapcsolódó helyek talán nem okoznak annyi meglepetést, mint egy hétköznapi munkahely megtalálása, hiszen az előbbiekre jobban odafigyeltek az egyiptomiak is.

Az itteni leleteket nem az utókor számára gyártották, így különlegességük éppen hétköznapiságukban rejlik. Bard és olasz kollégái egyébként az USA Today című napilap értesülései szerint azt tervezik, hogy Wadi Gawasist a jövőben radarral is megvizsgálják, amely segíthet további értékes leletek megtalálásában. „Azt hiszem még sokáig foguk időzni Wadi Gawasisban” – válaszolta a USA Today újságírójának kérdésére Bard.

Hozzászólások

Lámamúmiákat találtak Peruban

Lámamúmiákat találtak Peruban

Az állatokat fülbevalókkal és nyakláncokkal is feldíszítették.

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Mezoamerikában komoly hagyománya van egy speciális fürdőtípusnak, a verejtékfürdőnek.

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Az időszámítás előtti 200-100 közötti periódusból származó geoglifa ősibb lehet a térség többi alkotásánál.

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Képes-e a különböző hátrányos helyzetű csoportok iránti sajnálat cselekvésre motiválni a többségi társadalom tagjait – tették fel a kérdést kutatásukban a PPK kutatói.

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket