Túraútvonal az egykori vasfüggöny mentén

Túraútvonalat alakítanak ki a magyar-osztrák határ közelében, az egykori vasfüggöny mentén; a munkát a Fertő-tó és a Vas megyei Felsőszölnök között kezdik.
Az Európai Parlament tavaly döntött arról, hogy a volt keleti blokkot Nyugat-Európától elválasztó vasfüggöny nyomvonalán létesüljön túraút a Balti-tengertől egészen a Fekete tengerig. A 6.800 kilométeres leendő vándorút egyik szakasza Magyarországot érinti az egykori műszaki határzár helyén.
A gyalogos út kialakításának teendőivel a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot bízta meg az ifjúsági minisztérium. A tárca 2, 5 millió forintot biztosított az elgondolás megvalósítására, mivel az anyagiakat minden ország maga teremti elő a projekthez . Ebből az összegből, és a turisztikai egyesületek közreműködésével festik fel a zöld turistajelzéseket, helyezik ki a táblákat. A természetbarát szövetségek segítenek a turistaút kijelölésében is.
Az útvonalterveket a természetvédelmi hatóságokkal is egyeztetik a szervezők: ennek eredményeként állapodtak meg arról, hogy a Kőszegi-hegységben a különösen értékes, és emiatt szigorúan védett területet kikerülve jelölik ki a vándorút vonalát.
A turistaút jobbára az országhatárt jelző kövek és az egykori műszaki zár között halad majd. Már folynak a helyszínelések, bejárások, és rövidesen megindul a kivitelezés is a Fertőmeggyesi határátkelőtől Harka irányába.