Tények és tévhitek a vízről a Víz Világnapján

A Földön több mint egymilliárd ember nem jut friss vízhez, és évi öt millió felett van azok száma, akik szennyezett víz okozta fertőzés következtében halnak meg.

Az elmúlt harminc év során mintegy ötven százalékkal csökkent az édesvízi fajok száma, ami jóval gyorsabb, mint a tengeri és az erdei ökoszisztéma fajcsökkenésének üteme.

E problémákat is érinti a héten Mexikóvárosban zajló, immár negyedik alkalommal megrendezett Víz Világfórum. A nemzetközi rendezvény és a téma súlyát növeli, hogy az esemény idejére esik a március 22-i Víz Világnap is.

Építő jellegű vitához, hatékony lépésekhez szükség van a tények ismeretére. Az alábbiakban a WWF-nek a Víz Világfórum számára készített tanulmányát mutatjuk be a vízzel kapcsolatos tényekről és uralkodó tévhitekről.

A gátak és a víztározás hatása

Napjainkban mintegy 48 ezer duzzasztómű üzemel világszerte. A világ 177 legnagyobb (ezer kilométer vagy annál hosszabb) folyójának több mint hatvan százalékát gátak szabdalják szét, csak 21 fut szabadon a forrástól a deltáig.

A gátak a vizes élőhelyek és édesvízi fajok eltűnéséhez, és a helyi lakosság erőszakos kitelepítéséhez vezetnek. Ilyen tevékenység miatt veszélyeztetett többek között az Amazonas és a Mekong harcsa állománya, valamint a Gangesz édesvízi delfinjei.

Noha a duzzasztók igen fontosak a vízi energia szempontjából, nem mindig garantálják a megfelelő víz- vagy energiaellátást. Becslések szerint Afrika 290 gigawattnyi gazdaságosan hasznosítható vízierőművi potenciállal rendelkezik, ennek azonban mindössze hét százalékát aknázzák ki – derül ki egy a WWF, az Oxfam és a WaterAid által közösen készített tanulmányból.

Afrikában 73 nagyszabású – húsz gigawatt kapacitású – vízierőművet már működésbe helyeztek, további 4020 megawattnyi új vízierőművi kapacitás építése pedig folyamatban van. A Kongói Demokratikus Köztársaság számára javasolt Grand Inga projekt, amelynek költségét ötven milliárd dollárra becsülik, a világ legnagyobb vízierőművi projektje lesz.

Ugyanakkor a jelentésben az is olvasható, hogy: „Afrikában a vízierőművek nem váltották be a gazdasági várakozásokat, sem az életképesség, sem az energiaigények fedezésének szempontjából”. A mozambik-i Cahora Bassa vízierőművei például összességében több áramot termelnek, mint amennyire egész Mozambiknak szüksége lenne, mégis az ország lakóinak kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik árammal, mivel az energia jelentős részét Dél-Afrikába és Zimbabwéba exportálják.

Fotó:Szabó László

A WWF szerint a költséges beruházások helyett olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek csökkentenék a víz és energiaszükségletet, illetve hatékonyabbá tennék ezek felhasználását. Ugyanakkor ezeket a pénzeket vizes élőhelyek helyreállítására fordítva jelentősebb környezeti- és társadalmi hasznot lehetne elérni.

A gátépítés mellett meg kell említeni a folyók „becsatornázásának” negatív hatását is. Az általában igen „szűkre szabott” hullámtér komoly veszélyt jelent a környező lakosságra, ugyanis a beszűkült meder miatt még pusztítóbbá válnak az árvizek, elöntések. Ugyanakkor elmaradnak a partok mentén a talajt megtermékenyítő elöntések, amit aztán öntözőcsatornával és műtrágyával kell pótolni.

Pazarló öntözés

A világ vízkészletének mintegy 70 százalékát öntözési célra használjuk. Ennek pedig több mint fele elvész a rossz öntözési technológiák miatt. Azokban az országokban, ahol a legvízigényesebb növényeket – rizs, gyapot, cukornád – termesztik, egyes területeken már új, víztakarékosabb és hatékonyabb technológiákat is alkalmaznak.

Dél-Afrikában a mezőgazdaság ésszerű megtervezése és a csöpögtető öntözési módszer az elmúlt időben jelentősen növelte a vízhasználat hatékonyságát, és csökkentette a lemosódás okozta eróziót és szennyezést. A WWF úgy véli, hogy a kormányoknak nagyobb hangsúlyt kellene helyezniük a víztakarékos technológiák népszerűsítésére és továbbfejlesztésére, valamint a minél szélesebb körű használat támogatására.

A hatékony öntözési technológia sem feltétlenül oldja meg a harmadik világ élelmiszerproblémáját, ha a termelés nagyrészt exportra történik. A jórészt európai és észak-amerikai piacra termelő kávé, kakaó, banán és teaültetvények a helyi lakosság számára történő élelmiszertermeléstől veszik el a helyet.

A vizes élőhelyek védelme a lakosság bevonásával

A WWF nemzetközi kutatása, amely kolumbiai, brazíliai, dél-afrikai illetve kínai példákat elemzett, kimutatja, hogy a természetvédelmi intézkedések közvetett és közvetlen gazdasági hasznot is jelentettek az érintett terület lakosságának, új munkahely, jövedelem, és növekvő halhozam formájában.

A vizes élőhelyek megőrzése egyrészt biztosítja a helyi lakosság ivóvízellátását, valamint a hatékonyabb (az adott természeti környezethez illő) mezőgazdálkodást és halászatot, megteremtve ezzel a lakosság megélhetését, és megakadályozva az elszegényedést, valamint a területről való elvándorlást.

A világ legnagyobb városainak egyharmada, – többek között New York, Dzsakarta, Tokió, Rio de Janeiro, Los Angeles, Barcelona, Nairobi és Melbourne -, ivóvizük legnagyobb részét a közeli védett területekről kapják. Ezen, nagyrészt erdős területek védelme fontos az erózió és a vizek elszennyeződésének megakadályozásához.

A tények ismeretében az érintetteknek a hosszú távú környezeti és társadalmi előnyöket és hátrányokat mérlegelve kellene meghozniuk döntéseiket. Sajnos azonban a nagy infrastrukturális beruházásokkal hamarabb lehet eredményt felmutatni, mint a kisléptékű de hosszútávon hatékonyabb, az érintett helyi lakosság bevonásával születő projektekkel.