Gettó: a középkor találmánya

A zsidóság szétszóródása már az ókorban megtörtént. Palesztinán kívül az első zsidó települések Egyiptomban és Babilonban jöttek létre. A Krisztus utáni első században a zsidóság nagy része a Római Birodalomban és Görögországban telepedett le, majd Hispániában és a mai Franciaország területén is megjelent a diaszpóra.

A középkorban népes zsidóság élt Nyugat- és Dél-Európában. Elsősorban árutermelésből és pénzgazdálkodásból éltek, ezért a keresztények nem néztek rájuk jó szemmel. A zsidók vallásukkal, a keresztényektől eltérő szokásaikkal és sikeres pénzügyi tevékenységükkel kivívták az emberek ellenszenvét, megvetését, dühét. Ráadásul sokszor még olyan polgári foglalkozásokban is konkurenciát jelentettek a keresztények számára, mint az orvoslás vagy a kézművesség.

Elsősorban a keresztény kereskedők és iparosok érdekeit szolgálta a zsidók elkülönítése. A XI. században Itáliában jöttek létre az első gettók. Az ezt követő évszázadokban Angliában, Franciaországban, Csehországban, Lengyelországban és a Német-római Birodalom területén is alakítottak ki gettókat.

A velencei vezetés 1516. március 27-én telepítette a zsidó lakosait gettóba. Nem a városban jelöltek ki számukra lakhelyet, hanem egy közeli szigeten. A legtöbb gettó évszázadokon át fennmaradt. A középkori gettórendszer Európában a francia forradalom és a 19. századi liberalizmus hatására szűnt meg. A legutolsót 1870-ben Rómában számolták fel.